Ki az élők között mondja,
hogy őneki nincs halottja,
van ilyen?
Volt rokona, vagy barátja,
gyermekkori játszótársa
úgy hiszem…
Ki meghalt az évek során,
lejárt az ideje korán,
s távozott.
Mivel társas lény az ember,
s mindegyikünk meghal egyszer,
gyászolunk…
Mert idővel az emlékek,
mint holt álmok elenyésznek,
gondolom.
Fényt gyújtunk mi sok emléknek,
melyek szíveinkbe lépnek
e napon…
A szeretet olyan erő,
mint ősforrás, úgy tör elő,
s kiárad.
Síron, időn, téren áthat,
holt emléket újra láttat,
s feltámad…
Úgy éljük meg eme napot,
megőrizzük az itt hagyott
emlékük.
Bolyongván a temetőben,
visszautunk az időben,
meglépjük…
2 hozzászólás
Bizony, úgy van, ahogy mondod kedves Albert, hogy bizony, mindenkinek
van halottja, ahogyan felsorolod. S akik a Jóisten engedi, hogy sokáig élhet
neki pedig sok halottja lehet: családtagjai, kedves barátai, iskolatársai
munkatársai… felsorolni is sok.
Aztán ilyenkor – ha marad elég ereje hozzá, kimehet hozzájuk, hogy sírjukra
egy-egy csokrot, s gyertyát gyújtson, úgy emlékezzen rájuk. aki pedig már
gyenge, inkább otthon, egy csokor virág és gyertya mellett emlékezhet a
kedves halottjaira… felidézheti a régi szép időket.
Nagyon tetszik a versed, elmélkedésed…
Üdvözlettel: Kata
Bizony így van, ilyen az élet Kata! Nagymamám 96 éves koráig élt, panaszkodott, hogy a kortársai mind elfogytak körülötte. Ő már az utolsó évtizedeiben jóformán már csak a későbbi generációkkal élt együtt.
Üdvözlettel: alberth