2024. december 23., hétfő
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    természet

    Illan a pillanat

    Horák Andrea KankalinBy 31 hozzászólásUpdated:1054 megtekintés

    Hiába bűvöl a sószagú tenger,
    várhat az óceán, kősivatag.
    Csábít a bércek szüntelen orma,
    szirtek közt megbúvó titkos patak.

    Óhajt az Öreg Tölgy dús koronája,
    a kéjes sóhajú tölgyfalevél,
    parányi fűszál – ezer kis emlék -,
    titkokat sejtet az Ős-meredély.

    Kankalin illata vágyakat ébreszt,
    galagonya táncol domboldalon,
    gomba kukucskál az erdők mélyén,
    gyöngyvirág mámora rőt avaron.

    Ciripel a cincér, rezzen a bükkös,
    megigéznek a sziréni dalok,
    duruzsol a forrás, friss zenéjét
    hallom a pusztán és dúdolgatok.

    Egy őzike villan, szökken a teste,
    reccsen az ág, vele pattan a gally…
    ám utolér a halkszavú este
    – lehunyom pillám -, a leple takar.

    Illan a pillanat éji varázzsal,
    az álomkép vele tovasuhan.
    Tűnik az ábránd. Mit hoz az élet?
    Látom a tükröt és benne magam.

    Share.

    31 hozzászólás

    1. Kőműves Ida on

      Szia Kankalin!

      Megelevenedtek a képek előttem, annyira hatásos a versed. Hallottam, amint reccsen a gally az őzike lába alatt…
      Az az érzésem, hogy az az Ős-meredély a te emlékvölgyed. Talán onnan származik a Kankalin neved is, ahol érezted egykor a kankalin illatát?
      Nagyon megérintett ez a gyönyörű szép versed, úgy éreztem, hogy ott állok ismét a magam emlékei kapujában… Annyira megható, szépséges. Köszönöm neked ezt az érzést.

      Szeretettel,
      Ida

      • Horák Andrea Kankalin on

        Szia Ida! 🙂

        Nem lep meg, hogy mélyen átérezted ezt a verset, mert neked is van egy völgyed, amit nagyon szeretsz. 🙂
        Az Ős-meredély az a hely, ahol a gyökereim vannak. Nehéz szívvel váltam meg tőle, alig tudtam kiheverni, hogy a hegyvidék után síkság lett az otthonom.
        Ez nem mostanában volt, de még mindig honvágyam van.
        Amit a versbe szőttem, az olyan képzelgés a pusztában, amit a valóságban is megtapasztaltam, amikor ott laktam.
        Örülök, hogy megérintett, mert elég mély átéléssel írtam, nagyon sokat foglalkoztam vele.
        Már korábban is megpróbáltam, de nem sikerült ennyire mélyen. Még érzek benne tartalékot, de ha átment, akkor talán elértem a célom. 🙂

        Köszönöm szépen, hogy megosztottad velem a véleményedet és az érzéseidet, mert nekem ez visszajelzés. 🙂
        (Én is készülök hozzád, csak most egy nagyobb munkában vagyok, ami elveszi az időmet.)

        Szeretettel: Kankalin

    2. szilkati on

      Szia Kankalin!

      Idilli álomkép, de lehet ébren álmodás is, aminek minden sorából a meghitt táj utáni vágyakozás érződik. Talán az idő még szépít is ezeken az emlékképeken, így még fájóbb, hogy elmúltak. Főleg, ahogy a végén összeveted a valósággal.
      Van úgy, hogy egy-egy álom vagy ábránd "homályként száll tagjaimban" s a "vasvilág a rend" -József Attila szavaival. Ennél pontosabban nem tudtam meghatározni.

      Szeretettel: Kati

      • Horák Andrea Kankalin on

        Szia Kati! 🙂

        Nem szépítettem semmit, minden ilyen most is, csak az emberek változtak. 🙂
        Hát igen, a valóság az, hogy most hiába nézek ki az ablakon, egy fia hegyet se látok, de emég dombot sem.
        Már megszoktam, mert kötődésem van a nyavalyás pusztához (így nevezem) is, de a Bakonyban szívtam magamba minden alapvető dolgot, ami a későbbi éveket alakította.
        Jó az idézet, illik ide. 🙂

        Köszönöm, hogy elmondtad a gondolataidat. 🙂

        Szeretettel: Kankalin

    4. Finta Kata on

      Kankalinka!
      Gyönyörű versed nagyon megfogott. Nagyon szépen emlékezel vissza a gyönyörű
      erdős- hegyekre, csodás tájakra, ahol a fákon madarak dalolnak. Nem lehet
      összehasonlítani a sima, egyforma rónaságot azzal, ahol kicsi korodban olyan jól érezted
      magad. Amikor én is jártam az Alföldön, ott csak annyi volt jó, hogy az autót könnyebb
      kezelni, mert nincsenek kanyarok, simán lehet haladni.
      De én is ha visszaemlékezem gyermekkoromra, ahol erdők-mezőkön járkáltunk,
      sokszor mentünk kirándulni, csodáltuk az erdők-mezők szépségét, ittuk a források
      tiszta vizét. Szépséges verseddel ezek újra eszembe juttatták a szép tájakat, olvasva
      a könnyeim hullottak.
      Ilyen gyönyörű verset olvasni különös érzés, olyan, hogy biztosan visszatérek
      hozzá máskor is.
      Szeretettel gratulálok:
      Kata

      • Horák Andrea Kankalin on

        Szia Kata! 🙂

        Egészen meghatott, hogy mennyi emléket ébresztett benned a versem.
        Örülök, hogy szépnek találtad, sőt még tovább is gondoltad. 🙂
        Tetszik, amit az autózásról írtál. 🙂 Az Alföldön biciklizni is jóval könnyebb. Epélnyben gyalog előbb fel lehet érni a 82-esúton a falu végére, mint két keréken. 🙂

        Köszönöm, hogy elmondtad az érzéseidet, gondolataidat. 🙂

        Szeretettel: Kankalin

    7. hundido on

      Szia!
      Nagyon szép képet festettél elénk, de a lelked is benne van, az érzéseid, a vágyad….
      Kankalin illata vágyakat ébreszt,
      galagonya táncol domboldalon,
      gomba kukucskál az erdők mélyén,
      gyöngyvirág mámora rőt avaron.- ezt imádom a legjobban! Annyira szépséges!
      Bár illan a pillanat, de jön helyette másik, és újra eljutsz a forrásiig, és majd másik dalt dúdolsz nekünk.
      Üdv hundido

    10. festnzenir on

      Szia Kankalin!
      Realitás- ábránd-realitás, ez a három fogalom követi egymást a versed fő vonalaiban. Az ábrándban nem jelenik meg a fizikai tested, a lelkedet engedted útjára a valaha magadba ivódott kép felelevenítésére. Ilyen szokott lenni monoton munkavégzés mellett is, csak ott a reflexszerűen végzett munka szab határt az ábránd végének, de itt a te esetedben a valóság csengetett, s még érdekesebb, hogy erről meg is akartál győződni.

      " Tűnik az ábránd. Mit hoz az élet?
      Látom a tükröt és benne magam."

      Élvezettel olvastam okos és szép alkotásodat, mint tükröt rólad. Szeretettel, Zsófi.

    13. Vári Zoltán Pál on

      Kedves Kankalin!

      Bár e versed régebbi, de többször megfogta már szívemet
      olvasás közben, szemezgetvén műveid közül e reggelen
      mint ahogy máskor is szoktam Nálad járni.

      Én is honvágyas érzületű ember vagyok. Az imént éppen egy
      sárgarigó fütyült tőlünk nem messze, gyermekkorom szeretett
      madara, mit épp az imént könnyeztem meg miközben olvastam
      versedet. Ilyen véletlenek nincsenek hálás vagyok versedért, s e
      kismadárért!

      S könnyeimért is hálás vagyok, mert a szív meghatottságától
      jobbá lesz az emberi benső, csak nem szabad félnünk tőle!

      Köszönöm, gyönyörködtető szavaidat, mi e versedben jelenült
      meg ismét élőttem, s köszönöm a kis rigót is!

      S köszönöm azt is, hogy kifejezhetem hálámat érte Neked!

      Szeretettel üdvözöllek Téged! Zoltán Kaposvárról 🙂

      • Horák Andrea Kankalin on

        Szia Zoli! 🙂

        Vannak helyek az ember életében, melyek örök nyomot hagynak. Nekem Eplény ilyen; honvágyam soha el nem múlik.
        Hiányolom a hegyeket, tölgyeseket, az erdei avar illatát, a vadvirágokat és mindent, amit ebbe a versbe csempésztem. Már megbarátkoztam a "nyavalyás pusztával", de titkos gondolataimban sűrűn járok arra.
        Köszönöm, hogy megtaláltad ezt a versemet. 🙂

        Szeretettel: Kankalin

    Leave A Reply