Volt egyszer egy kenguru,
Sosem volt ő szomorú.
Tele volt az erszénye,
Pénzt nem rakott beléje.
A kisfia ott lakott,
Állandóan matatott.
Mégsem bánta mamája,
Büszke volt a fiára.
Néha-néha kinézett,
Az erszényből kilépett.
Enyje-benyje babája..!
Zsörtölődött mamája.
Még megfáznál kis szentem,
Jobb neked a melegben.
Húzd be jól kis fejedet,
Csukd le szépen szemedet.
Majd ha megnősz galambom,
Ugrándozhatsz szabadon.
Álmodj addig szépeket…
Ne hagyd el erszényemet!
2 hozzászólás
Kedves Albert
Nocsak, itt is egy érdekes vers, még a kengurukat is verselted.
Olyan benne a kis kenguru, mint ha emberfia volna…
Ezt a különleges verset is ürümmel olvastam, közben még nevettem is.
Üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Ez már egy 13 éves gyerekversem, de az aktualitásából semmit nem veszít. A gyerekek szeretik nézni a kengurúkat, de még a felnőttek is, mivel igen távoli földrészről érkeztek az állatkertekbe, s őseink nem is hallottak róluk egykoron. Egzotikus és bájos állatok… Ezért is írtam ezt a kengurús verset, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsem vele a kengurúk iránt.
Üdvözlettel: alberth