A te házad az én váram – A nagy ház 03.

‒ Pfuj! Undorító! – borzongott meg játékosan Eszter.
‒ Hát, igen – bólogatott öccse. – Fantasztikus ez a kégli.
‒ Mondd, szerinted hogy halhat meg valaki, aki egy ilyen otthonban él?
‒ Szívinfarktusban, a hullámvasúton.
Eszter kérdése természetesen csak költői volt, de a válasz abszurditása meghökkentette.
‒ Tök komoly! – bizonygatta Tomi. – A norvég haver mondta. A bácsi még „csak” nyolcvanöt éves volt, és nagyon tudott élni. (Ami azt illeti, meghalni is.) Egy egyetemista lánnyal ugrottak le egy hétvégére Párizsba, és ellátogattak Disneyland-be. Ott felültek a hullámvasútra, és a bácsi… az egekbe szállt.
Eszter nem tudta, hogy nevessen vagy sírjon. Végül inkább egyiket sem tette. Kicsit habozott, majd előhozakodott egy ötlettel, ami nagyon elkezdte foglalkoztatni, amikor látta, hogy a házban három hálószoba is van. – Te, Tomi. Említetted a költségeket…
‒ Igen. De ezek csak előzetes becslések, inkább rá kell számolni kicsit. Biztos, ami biztos.
‒ Ez az, épp erről szeretnék beszélni veled. Mert, tudod, ez még két főre bontva is elég komoly kiadást jelent. – Tomi gyanakvó pillantást vetett rá. A lány óvatosan folytatta. – Tudod, csak az ütött szöget a fejembe, hogy… bevonhatnánk még valakit.
‒ Már van is valaki, igaz?
‒ Hát… ööö…
‒ Ne hebegj itt! Konkrét személyről van szó, látom én! Ki vele! Új pasid van, ugye?
‒ Micsoda? Még, hogy új pasi? Se régi, se új! Még csak az kéne! Egy életre elegem volt a pasikból! Egy lányról van szó, te ütődött!
Tominak ez meg sem fordult a fejében, most pedig az apró mozaikdarabkákból nem tudott egy értelmes képet összerakni. Egy lányról van szó, Eszternek egy életre elege van a pasikból. Mit jelent ez? Nagyot nyelt, mielőtt megkérdezte: – Tehát ezennel… átpártoltál a lányokhoz?
‒ Hogy micsoda? Neked elment a maradék eszed? Egy kolléganőmről beszélek, te lökött.
‒ Áh, egy kolléganő. Ő is szép, igényes és kellőképpen gátlástalan? Más se’ hiányzik egy nyugalmas családi fészekből. Marha jó ötlet!
‒ Ugyan már! Azzal csak ugrattalak. Normális lányok között dolgozom.
‒ És gondolom, most következik az, hogy ez a kolléganőd pedig a legnormálisabb mind közül.
‒ Nem. Ami azt illeti, ő a leg… de ez most nem lényeg. Nézd! Te is láttad, három hálószoba van. Gondolj a költségekre. Három felé osztva már sokkal kedvezőbb.
‒ Nem is tudom. Lehet, hogy én inkább fizetek többet, de alszom nyugodtabban.
‒ Ó, Julcsitól nyugodtan alhatsz. Észre sem fogod venni, hogy itt van.
‒ Nem bizony! Mert ide nő be nem teszi a lábát!
‒ Tomi! Egyszer már tisztáztuk, de elismétlem: én is nő vagyok. És már bent vagyok.
‒ Te más vagy. A nővérem vagy. Az meg…
‒ Elég legyen már! A lány kedves, csöndes, szolid. Levenné a válladról a terhek harmadát. Mit kell ezen ragozni?
Tomi lassan megpuhulni látszott. Már csak egy dolog zavarta. – És ti nem… izé… ugye?
‒ Jaj, dehogy! Mit fantáziálsz? Nem vagyunk leszbikusok. Ő a legjobb barátnőm. Albérletet keres, ennyi. Próbálok neki is meg neked is segíteni. Szabadna?
‒ Hát, jó, hívd fel a barátnődet. Csináljatok csak Barbie-álomházat ebből a helyből. De Ken-ek nem jöhetnek. És ha a barátnőd nem viselkedik, le is út, fel is út.
‒ Viselkedni fog, ne félj. Okos, intelligens lány. Nem lesz vele baj. – Eszter máris hívta a barátnőjét, azt a bizonyos Julcsit, Tomi pedig egyre gyakrabban pislogott ki az ablakon. Amikor Nővére végzett a telefonhívással, észrevette a fiú merengését. – Min gondolkodsz? Félsz a nőuralomtól?
‒ Nincs téliesítve. De azért jó lesz – motyogta az orra alá a fiatalember.
‒ Mi lesz jó? – Eszter követte a pillantását. – A faházikó?
‒ Egyezzünk meg – fordult felé az öccse. – Te idehozhatod a barátnődet, és tiétek lehet a ház. De a faházat békén hagyjátok.
Eszter jókedvűen pislogott rá. – Tomi, már levajaztuk. Zöld utat adtál, a csaj már szedelőzködik. Már nem alkudozhatsz.
Tomi elakadt, összeszűkítette a szemét. – Mindegy – legyintett Eszter. – Szóval nem mehetünk a faházikó közelébe. Nem mehetünk kerti szerszámok meg bűzös, olajos gépek közelébe. Juj, hát, nem is tudom. Nem lesz könnyű, de valahogy majd csak kibírjuk, azt hiszem.
A fiatalember valamin nagyon törte a fejét.
– Mi a szándékod vele? – kérdezte a lány.
‒ Én oda fogok beköltözni.
Eszter elképedt. – Oda? Egy kerti raktárba?
Persze, neki fogalma sem volt arról, hogy most épp milyen körülmények között tengődik az öccse, aki nem iszik, nem él éjszakai életet, nem drogozik, nem szerencsejátékozik, és tizenhét éves kora óta egyetlen napot sem töltött munkanélküliként, mégis a társadalom peremére szorult. A téglagyár tetőtere után, amit galambokkal, patkányokkal és néha belátogató elvadult macskákkal osztott meg, az illatos faházikó ötcsillagos lakosztály lesz. A fiú érzelmek nélkül vonta meg a vállát. – Az a legjobb cucc az egész portán.
‒ Jaj, Tomi – szégyellte el magát Eszter. – Ezt most azért csinálod, mert Julcsi idejön? Nézd, inkább felhívom és lemondom. Nem olyan nagy ügy, meg fogja érteni. Mi… én nem akarlak kitúrni a házból, amit épp te szállítottál. Jaj, a fenébe!
‒ Nem, nem, szó sincs róla – biztosította az öccse. – Nem, én komolyan mondom. Ennek semmi köze ahhoz, hogy két lány fog lakni a házban. Nem. Én tényleg… oda vágyom.
‒ Oda? De hát, milyen kényelmed lenne ott neked? Még elég hidegek az éjszakák. Majd talán nyáron, de most?
‒ Nem, nem, tökéletes lesz. Komolyan. Majd meglátod.
Eszternek nem tetszett az ötlet, de mit tehetett. Ez itt Tomi birodalma. Hagynia kell, hogy szabadon rendelkezzen egy privilégiummal. Ha ő egy faházikóra vágyik, hát lakjon faházikóban. ‒ Jó. De, ha ezt ilyen határozottan érzed, és már el is döntötted, akkor min morfondírozol még?
‒ Az üres szobán.
‒ Az üres szobán?
‒ Igen. Három háló van, te mondtad. Nekem nem kell a harmadik. Viszont… ha hívnánk még valakit… Ha négyfelé osztjuk a költségeket, akkor már egész jól kijövünk.
Julcsi bevonása után Eszter úgy érezte, ebben nem mondhat ellent. S végül is ez így fair. Azért némi aggodalom bujkált a hangjában. – És… kire gondolsz? Khm… Jelölted is van?
‒ Van egy srác. Beszélek vele, talán rá tudnám venni. Igazán rendes fiú. Túlságosan is rendes, mondhatnám.
‒ Rendben. Beszélj vele. De állapodjunk meg: a két egymás melletti szoba az enyém és Julcsié. Az átellenben lévő legyen a haverodé.
Tomi halkan nevetett. – Afelől biztos vagyok, hogy ezzel az elrendezéssel ő is tökéletesen egyetértene. És ő nem haver, hanem barát.
‒ Óh. Úgy, mint szerzetes?
‒ Nem. Úgy, mint nagyszerű ember és tesó. Bár…
‒ Jó, értem, nem bántom a barátodat. Ismerem őt?
‒ Még kölyökkorunkból ismerheted. Megpróbálom elérni. Itt dolgozik a városban, talán beugrik munka után.
‒ Mit dolgozik?
‒ Billentyűket nyomogat, telefonokat intéz. Pontosan nem is tudom, mit csinál, de bármit is, azt armani öltönyben teszi. Valami nagy, feltörekvő cégnél van egy zsíros állásban. Ami azt illeti, remek parti lenne bármelyik lánynak. De túl… tartózkodó.