Jonathan Gros (2. fejezet)

2. fejezet
Furcsaságok

Hazamenve a kutyám örömteli ugatása fogadott. Alig nyitottam ki az ajtót ő már egyből a mellkasomra ugrott és a földre terített, és vadul elkezdte nyaldosni az arcomat:
– Jól van Buks, jól van, elég lesz, én is örülök hogy itt vagy – szedtem le magamról a kutyát, megpaskolva a fejét.
– Milyen volt az első nap? – szólt ki a konyhából az anyukám
– Hm, nem is tudom, érdekes – dobtam le a táskámat az ajtó elé, majd a nappaliban a kanapéba beleugrottam.
– Az mit jelent? Jó volt? – faggatózott tovább az anyukám
– Igen, mondom, olyan furcsa volt, tudod, ez az egész… váltás – próbáltam magyarázni.
Épp hogy befejeztem a mondatomat, elkezdett kinyílni a bejárati ajtó, és az apám lépett be az ajtón, az aktatáskájával, kék öltönyt viselve. Amint belépett, majdnem hasra esett a táskámban:
– Jonathan, hányszor mondtam neked hogy ne az ajtó elé rakd le a táskádat – dühöngött, majd felkapta a táskámat és arrébb dobta
– Bocs apa, ez már olyan reflex mozdulat nálam – mentegetőztem
– Nos, most hogy így mindenki itt van, akkor le is ülhetünk vacsorázni. Az étel már meleg – jött ki a konyhámból az anyukám kis köténykével a derekán, és egy nagy lábossal a kezében.
– Mindjárt jövök, csak átveszek valami kényelmesebb ruhát – futottam be a szobámba. Hirtelen kinyílt a szobám melletti ajtó és kilépett rajta a nővérem.
– Jaj de megijesztettél – mosolyogtam felé, a szívemhez kapva
– Na és? – nézett le rám undorral, és egy hatalmas lufit fújt a rágójából, ami nagy durranással robbant szét.
– Jól van na, csak mondtam – sértődtem meg berohanva a szobámba
– És ki ne gyere onnan! – üvöltötte utánam.
Alig cseréltem le a ruháimat, máris apám hangosan az asztalhoz parancsolt minket:
– Taknyosok, vályúhoz! – üvöltötte
Későre járt, és mindenki farkas éhes volt. Anyám meg rendszerint mindig valami finomsággal várt minket. A mai vacsora első fogása egy nagy adag hagyma leves volt, amit finom fasírt követett, káposztával és krumplipürével.
Nővérem a szokásos undorával, piersinges szájával, kifestet képével, és egyéb testékszereivel ült asztalhoz
– Készülsz valahova Jessy? – kérdezte anyám a nővéremre nézve
– És ha igen? – mondta piszkálva a kanalával a levesét
– Válaszolj rendesen anyádnak, ha kérdez tőled Jessy! – kiabált rá az apám dühösen
– Na jó, nekem ebből elegem van – mondta Jessy és a bejárati ajtó felé indult
– Mit képzelsz hová mész? Azonnal ülj le és edd meg a levesed – parancsolt rá az apám
– Utálom a hagyma levest – mondta és dühösen kirohant az ajtón
– Most nézd meg hogy viselkedik – szitkozódott az apám
– Most mit csináljak? – ette tovább a levesét az anyám
– Nem fogom elengedni sehová
– Azzal még jobban magunkra haragítjuk
– Szerintem váltsunk témát – javasoltam, és onnantól témaváltás helyett csak néma csöndben ettünk.
Másnap reggel Tommy várt az iskola előtt. Valamiért nagyon boldog volt, de lehet hogy csak megint gördeszkával jött suliba.
– Na mi van haver? – kérdezte
– Meg vagyok, mi az első óránk?
– Lássuk csak, azt mondja… biosz – vette elő az órarendjét, nézegetve a többi órát is
– Fúj, azt nem szeretem, hülye sok állat
– Igen, én is ezt gondolom a tanárokról – mosolygott Tommy
– Én nem egészen azokra az állatokra gondoltam – mosolyogtam vissza, mutatván hogy vettem a lapot.
A biológia tanárunk egy idős, alig látó néni volt, aki hallani se hallott jól, úgyhogy puskázni könnyű volt nála, az egyetlen dolog amiért még nem ment nyugdíjba, az az volt hogy kitűnően tanított, és fegyelmezett, már amikor tudott, és mert egyszerűen nem akart elmenni. Mrs. Collins egyszerűen csak egy múzeumból megszökött járkáló, tanító kövület volt, amit még a régészek nem fedeztek fel.
– Jó napot Mrs. Collins – üvöltötte az egész osztály
– Jó reggelt gyerekek – üdvözölt a tanár – a mai órán a rovarokról fogunk tanulni – motyogta, és elkezdett villám gyorsan felírni a táblára pár hasznos dolgot a rovarokról
Tommy elővett egy lapot és két tollat, majd elém vágta:
– Gyere, játsszunk! – suttogta
– Nem kéne esetleg figyelni? – kérdeztem tőle aggódva
– Ugyan már, vak és süket is az öreglány – nevetett Tommy
– Lehet, én azért figyelek – toltam vissza neki a papírt
– Te tudod – hagyta rám, és elkezdett rajzolgatni
A szünetben épp a szendvicsemet ettem az egyik padon, amikor leült mellém Judy:
– Szia! – üdvözölt
– Flia! – üdvözöltem én is teli szájjal, mire ő elmosolyodott
– Nyugodtan nyeld le előbb azt a falatot – mondta, én meg egy hangos, nagy nyeléssel eltüntettem a számból az ételt:
– Szia! – mosolyogtam rá
– Mit csinálsz délután? – kérdezte
– Hát, semmit tulajdonképpen.
– Lenne kedved eljönni moziba?
– Ezt… nem nekem kéne kérdeznem? – mosolyogtam elbambulva a szemébe
– Megelőztelek – mosolygott – akkor jössz?
– Rendben
– Jó, akkor a suli előtt találkozunk – mondta, és azzal el is ment hogy a barátnőivel tovább beszélgessen
A második óránk a földszinti hosszú főfolyosón lett volna. Így még becsöngetés előtt gyorsan elrohantam a folyosó végén lévő mosdóba. Jobban mondva rohantam volna, de a mosdó ajtaja be volt zárva.
Éppen arra járt Mr. Polasky, és látta amint próbálom nagy erőfeszítésekkel kihúzni az ajtót a helyéről:
– Hát te mit csinálsz itt fiam? – kérdezte a tanár
– Tessék mondani, miért van ez az ajtó bezárva?
– Felújítás alatt van
– És miért nincsen kiírva, hogy ne menjünk be? – kíváncsiskodtam
– Nincs magának más dolga fiatalember? – kérdezte egy kicsit dühösen
Nem mondtam neki semmit, csak furcsállóan néztem rá, majd megfordultam és a tanterem felé vettem az irányt.
A folyosó közepén állt a lépcső, ami felvitt az egyes szintekre. Amint elhaladtam a lépcső mellett, furcsa érzés fogott el, mintha egy alakot láttam felfutni a lépcsőn. Egy pillanatra egyáltalán nem tartottam ezt furcsának, hiszen egy iskolában vagyunk, az emberek csak úgy jönnek és mennek, de aztán ránéztem az órámra, és láttam, hogy már öt perce becsöngettek. Rémülten szaladtam a termem felé, ahol már az egész osztály vigyázban állt, és Mr. Polasky a naplót nézte.
– Mi a neve fiatalember? – kérdezte teljes komolysággal
– Jonathan Gros
– Mr. Gros, fáradjon a helyére – mondta rám sem hederítve. Folytatta az írást a naplóba, és nyugalmasan olvasta a bejegyzéseket
– Nagy szerencséd van öcsém – súgta oda Tommy, mire Mr. Polasky hirtelen belekezdett okító szövegébe:
– Mr. Gros bizonyára még új itt, ezért nem tudja, hogy mérhetetlenül illetlenség kopogás nélkül berontani egy osztályterembe, és nyugodtan beszélgetni a társaival, miközben maga tíz perces késéssel, annyit se képes mondani hogy: „elnézést a késésért tanár úr”
– Csak öt percet késtem tanár úr…
– Csendet! – toppant fel a helyéről Mr. Polasky – vegye tudomásul Mr. Gros hogy nálunk nem járja, hogy visszabeszéljünk a tanárnak, úgyhogy próbáljon meg tisztelettel szólni hozzám, megértette? – mondta dühösen, és szép nyugodtan visszaült a helyére
Fejemmel bólintottam majd leültem Tommy mellé. Épp hogy leültem Mr. Polasky kihívott a táblára, hogy írjam fel neki a másodfokú egyenlet, megoldó képletét. Kezébe fogta a krétát és felém nyújtotta:
– Tanár úr kérem – álltam fel lassan – én még nem tanultam a megoldó képletet
– Tudom – értett egyet velem Mr. Polasky
Egy pillanatig tanácstalanul álltam a helyem előtt, hogy mégis mit kéne erre felelnem, aztán zavartan leültem a helyemre
– Mondtam hogy leülhet Mr. Gros? – csattant fel Mr. Polasky
– Nem uram – álltam fel ismét lassan
– Jól van, leülhet – mondta egykedvűen, aztán ő is felállt és felírta a táblára a megoldó képletet
Egy pár másodpercig még álltam a helyemen, elgondolkozva, hogy melyik énemet alkalmazzam. A nyugodt, higgadt vérű, vagy esetleg a dühöngő harcos énemet. Szórakozott velem, és volt is egy apró sejtésem hogy mi miatt. De úgy döntöttem, hogy a nyugodtabb énemet veszem elő, így magamban szitkozódva, lassan leültem a helyemre. Tommy kedvesen kuncogott magában rajtam. Kedves fickó.
Óra végén odamentem Judyhoz hogy elkérjem a hullámcsatját. Egy kicsit furcsállotta, hogy minek kell egy fiúnak egy hajcsat, amikor nincs is hosszú hajam, és még ráadásul rózsaszín is. De megígértem neki, hogy veszek neki egy új hullámcsatot, és azt is elmondom neki hogy minek kell. Kis tétovázás után oda is adta. Nem szívesen vált meg tőle, hiszen a kedvenc hullámcsatja volt, de mivel megígértem neki hogy később beavatom az ügybe, így nyugodtan oda adta. Szeretett ő is titkokat tudni, és igen kalandvágyó lány is volt.
A következő óránk biológia lett volna Mrs. Collinsszal, de ismervén Mrs. Collins vaksi szemét, és nagyot halló fülét, fel sem fog neki tűnni hogy nem vagyok ott az órán. Ugyanis a következő órát kihagytam, hogy kiderítsem miért is van bezárva az a mosdó a folyosó végén, és hogy milyen titkot is rejt valójában az ötödik emelet.