Nem emlékszem pontosan,
vastagon belepte a por,
a pókháló az ablakot.
Ami odabenn volt,
elnyelte a pincemély.
Csak a fal mellett
mocorgott valami.
Egy ványadt kismacska
nyafogott. Nem tudta,
az anyja merre tekereg.
Hozhatná már azt az egeret,
s a szénporban lassan,
kényes-finoman lépkedett.
Nem tudta, hogy mától
neki kell vadásznia,
ha enni akar, vagy
valakitől kuncsorogni kenyeret.
Mert anyja négy megmeredt
lábát kinyújtva már
az árokparton heverész.
Az útról – talán kegyeletből –
odahajította valami kéz.
Nem tudta
By szilkati
3 hozzászólás
Jaj, Istenem Kati!
Nem szeretem a macskákat, élve se holtan. De most megsajnáltam ezt a kicsit. Szóval, így van ez.
Remek vagy, de elintézted a napomat. Ezt a filmet fogom látni. Két kimerevített képpel.
A szénporban kényesen lépkedővel és az odahajítottal az ároparton.
❤🖤
Editkém, nem akartam neked rossz napot szerezni. Megpróbálok valami szépet és jót is írni.
Kati
Kati nem szereztél rossz napot.
Dehogy!
Csak annyira jól írsz, hogy odakerültem a pincébe.
Ölellek!