Spanyolországi úti beszámoló, hatodik nap délelőtt – Gibraltár I.

A hatodik nap reggelén Gibraltárba indultunk, kicsit elhúzódott a reggeli a hatalmas étteremben, így aztán futólépésben kellett a holminkért a távoli szobánkba menni. Elkalkuláltuk a dolgokat, öt percet késtünk a busz indulásához képest. Megvártak minket, de amikor felszálltunk a buszra, hirtelen minden útitársunknak a torkát kellett köszörülnie. Valószínűleg, ha nekem kellett volna másokra öt percet várni, akkor az én torkomat is köszörülni kellett volna.

Az odafelé út, az gyorsan telt, az idegenvezetőnk hatalmas előadást tartott – szokása szerint – Gibraltárról.

Gibraltár voltaképpen egy 425 m magas, 1250 m széles mészkőszirt, egy szikla. Gibraltár – a spanyolok nem múló bánatára – nem Spanyolországhoz tartozik.
Az angolok 1704-ben, a spanyol örökösödési háborúban csaptak le a területre, így lett Gibraltár egy brit tengerentúli terület, városállam.
Északon határos Spanyolországgal, a szárazfölddel keskeny földnyelv köti össze, amely helyenként még az 1 km szélességet sem éri el. A nyugati oldala laposabb, itt helyezkedik el az angolok hadi és kereskedelmi kikötője. Délen pedig a Gibraltári szorost, a Földközi tenger bejáratát őrzi a hatalmas szikla, ami fontos terepe a Brit Fegyveres erőknek, és a Brit Királyi haditengerészetnek.

Neve egy arab név elferdített változatából alakult ki. Dzsabal Tarikból /Tarik hegyéből/. Gibraltár államformája alkotmányos monarchia, államfője a brit uralkodó, 1952 óta II. Erzsébet.
Gibraltár a kül- és hadügyeket leszámítva önálló, autonóm. A királynőt a kormányzó képviseli, akinek feladata abban merül ki, hogy a választásokon győztes párt vezetőjét – Gibraltárnak saját parlamentje van – kinevezi főminiszternek és kitüntetéseket nyújt át nagyobb ünnepségeken.
Gibraltár az egyetlen brit külbirtok, ahol rendeznek Európai Parlamenti választásokat. Mivel azonban túl kevés a lakosok száma, hogy az akár egy EP-képviselőre elég legyen, a gibraltáriak a délnyugat-angliai választókerület jelöltjeire szavaznak.

A lakosság megélhetését a kikötőben, a kőolaj-finomítóban, a brit katonai támaszponton, illetve az idegenforgalmi szolgáltatásokban létesített munkahelyek biztosítják.
Jelentős bevételei származnak a nemzetközi pénzügyi szolgáltatásokból, illetve a nemzetközi konferencia-központ státuszból. A hajózási kiszolgálásból befolyó bevételek és a vámmentesség szintén fontos bevételi forrás. Gibraltár saját pénznemmel is rendelkezik, a font sterlinghez rögzített gibraltári fonttal.

A mediterrán Anglia érdekessége, hogy nincsenek felségvizei, és a spanyol törvények vannak érvényben. Spanyolország újra és újra napirendre tűzi a diplomáciai kapcsolatokban Gibraltár visszaszerzését.
Volt olyan, hogy Spanyolország két napig ágyúval lőtte Gibraltárt, máskor hermetikusan elvágta a szárazföldi összeköttetéstől. Nem volt sem víz, sem villany, megszűnt a két ország közötti gyalogos és áruforgalom. Ilyenkor a gibraltáriaknak erősen az anyaország támogatására kellett hagyatkozni.
Aztán 1982-ben megindult a gyalogos forgalom, 1986-ban amikor Spanyolország belépett az Európai Unióba, akkor feloldotta az embargót Gibraltárra. Ami óriási fejlődéssel járt, hála a hatalmas pénzmosási biznisznek, amiben részt vesznek a gibraltári bankok. Ami sokszor csak egyetlen ember, aki a kávéházban ülve intéz az ügyeket, és nagyobb forgalmat bonyolít le, mint egy sok fiókkal rendelkező nagy bankszervezet.

Nagy fájdalmuk a spanyoloknak, hogy Gibraltár az ő kárukra gazdagodik, Gibraltárt egy piócának tartják, ami Spanyolország vérét szívja. Gibraltárban nagyon magas az egy főre eső GDP, nagyon jól élnek.
Időnként megszavaztatták a lakosságot, hogy melyik országhoz szeretnének tartozni, mindig Angliára szavaztak, mert nekik nagyon sok előnnyel jár ez a különleges státusz. Egy gibraltári fiatalnak kevesebbe kerül Angliában egyetemre járni, mint egy angolnak, annyi állami támogatást kap.
Gibraltárban fele annyiba kerül az alkohol, és a cigaretta, mint Spanyolországban, így nem csak adóparadicsom, hanem cigaretta, és italparadicsom is. Nagy üzlet Spanyolországba csempészni ezeket az árucikkeket, ott dupla áron eladni, és ez a pénz visszafolyik Gibraltárba.

Nagyon drága Gibraltáron a lakhatás, mert csak egy hatalmas szikla, amit katonai támaszpontnak használnak az angolok.
A szikla és a szárazföld közötti részt töltötték fel, és építettek ott lakóházakat. Gibraltár egy igazi multikulti város, a britek mellett élnek itt spanyolok, portugálok, máltaiak, olaszok, arabok.

Most, hogy az angolok kilépnek az EU-ból, megint fellángolt a hovatartozás kérdése, mert Gibraltár továbbra is szeretne hozzáférni a mintegy 50 milliós lakosságú nyugat-mediterrán regionális piachoz, valamint a 350 milliós lakosságú EU piacához. Angliával együtt nem szeretné elhagyni az EU-t, Spanyolországhoz sem akar tartozni, önállósodási törekvései vannak, ami nem tetszik sem az angoloknak, sem a spanyoloknak.

A hosszú előadás végére megérkeztünk Gibraltárhoz, ahol aztán jó sokat kellett várni.
Először a határellenőrzés miatt, amit nagyon komolyan vesznek. A határátkelő után pedig egyből a repülőtér következett, pontosabban a repülőtér kifutópályája, amit keresztez a városba vezető autóút.
Egészen szokatlan megoldás, de a hely szűke miatt nem volt más lehetőségük a briteknek, hogy megépítsék a nemzetközi repülőteret, ami a királyi légierő bázisaként is szolgál. Így amikor egy járat érkezik vagy indul, megszólalnak a szirénák a monstre kereszteződésben, és lezárják a sorompókat, mintha vonat jönne. Ez kétségtelenül a város egyik legnagyobb látványossága. Miután megvártunk egy leszálló, és két felszálló repülőgépet, felhúzták a sorompókat, az autós és gyalogos forgalom pedig haladhatott tovább.
A gibraltári légikikötő rajta van a világ 10 legveszélyesebb repülőtereit felvonultató listán. Egyrészt nem túl hosszú kifutópálya, másrészt a tengerből kiemelkedő szikla körül szinte mindig légörvények vannak. De nemcsak ez adja fel a leckét a pilótáknak, hanem az is, hogy a spanyolok korlátozásokat vezettek be a légtérben, így a járatok csak szigorúan meghatározott útvonalakon közelíthetik meg a repülőteret.

Gibraltár szűk útjai miatt a nagy buszunkról átszálltunk helyi kisbuszokba, amik elvittek bennünket a szikla legdélebbi csücskén épült kilátóba, az Euoropa-Pointra.
Onnan jó kilátás nyílt a kikötőre, és kicsit ködösen, de láttuk a Gibraltári szoroson túl, a mindössze 17 kilométerre lévő Észak-Afrika partjait.
Jó kis hideg szélben sétálgattunk a világháborúban a szorosra irányított ágyúk között, volt ott egy jókora fehér mecset – amit a szaudi uralkodó építtetett ide -, egy fehérre és pirosra meszelt, nem túl magas, de annál hangulatosabb Trinity világítótorony, és az 1943-ban, titokzatos körülmények között, légi balesetben meghalt, lengyel Sikorski tábornokról elnevezett emlékmű, ami egy nagy légcsavar.
Kicsit fényképeztünk, videóztunk, kicsit elvitte a szél a fejünket, aztán visszaszálltunk a kisbuszba, amit őrült iramban vezetett a sofőrje – ahhoz képest, hogy milyen kicsi hely Gibraltár, és milyen hamar el lehet jutni egyik helyről a másikra -.

A következő állomás ahol kiszálltunk a kisbuszból, a sziklában lévő 150 barlang közül a legnagyobb, a déli oldalon lévő Szent Mihály barlang, amit az eső vájt ki a mészkősziklából. A barlangban volt egy kis fényjáték, amivel megvilágították a cseppköveket, hogy lilán, zölden, kéken ragyogjanak. Nagyon kellemes lehet kicsit hűsölni benne, ha odakinn forróság tombol, de mivel nekünk egy hűvös, szeles nap jutott, ezt az élményt nem tapasztalhattuk meg.
Megnéztük a barlangot, ami egy nagycsarnokból, és több kisebb kamrából áll, két szinten keresztül. A legenda szerint a barlang átnyúlik a tengerszoros alatt, és Afrikában van a másik kijárata. A berber makákók is ezen a barlangon keresztül jöttek át Afrikából Gibraltárra. Egy másik legenda szerint Gibraltár addig lesz az angoloké, amíg a szigeten majmok élnek, így nagyon vigyáznak a majom populációra, még külön kórházuk is van.

A barlangból kiérve, a parkoló kisbuszokon, és az út melletti korláton túl, a gibraltári majmokból láttunk néhány példányt. Az egyik a korláton üldögélt, nagy békésen hagyta, hogy a turisták odaálljanak mellé, és fényképezkedjenek vele. Időnként alaposan megvakarta magát, akkor félreugrott, aki éppen mellette állt, így is valószínűleg néhány bolhával gazdagabban tért haza, mint ahogy elindult.

Egy másik majom egy iciri-piciri kis majmot dajkált, egy másik a busz tetején üldögélt egy darabig, aztán megunta és felmászott a barlang fogadó épületének a falára, és a meszet kezdte kapirgálni a házról, és eszegette. A legnagyobb példány az egyik kisbusz kereke mellett üldögélt az úton. Amikor a busz elment, áttelepedett a korláthoz.
Az általunk látott majmok nem voltak különösebben aktívak, nem mászkáltak, nem ugráltak, nem szekálták a turistákat, csak nézelődtek. Nekem úgy tűnt, mintha kicsit be lettek volna kábítózva, hogy pont a turista látványosságnál ücsörögjenek, ne mondhassák a turisták, hogy nem is láttak gibraltári majmokat.
Ahhoz képest, hogy 300 berber makákó él Gibraltáron, nyolc hordában, ez a pár majom olyan egykedvűen ücsörgött pont jókor jó helyen, hogy önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy vették rá őket erre?
Nem szabad a majmokat etetni, 5000 angol font a bírság, ha valaki erre vetemedik. Mert állítólag még a gyümölcs is árt nekik. Betelepítettek a szigetre eukaliptusz fákat, mert annak a levele, virága, termése, törzse a legjobb táplálék állítólag nekik.
Nem tudom, a majmok mit szólnak ehhez, mert ők mégsem koalák. Mindenesetre senki nem mert adni nekik semmit, meg lettünk fenyegetve, ha gyümölcsöt eszünk, akkor kikapja a kezünkből, vagy ha nejlon zacskót lát, akkor viszi. Így senki nem evett gyümölcsöt, és senki nem vett elő nejlonzacskót, bár olyan apatikusnak tűntek ezek a majmok, hogy el sem lehetett hinni róluk, hogy ilyesmikre képesek lennének.