Elég a hit

Mikor az élet
rajtad dobol
kalapáccsal csapja lelked
finom, tört ívű pilláid alól
könny szivárog csendesen:
ne félj!
Lásd, nem rohan el előled
egy perc sem el
neked minden, minden énekel
zengne, dúdolna,
harsogna a lét
csak hagyd, kérlek,
csak egy kicsit táncolni még!

Semmi sem kell neked
csak a puszta elemek
a felhők, a fények
a zordon rengeteg
a tűz, a jég,
a hegyek, folyók
pattanó fergeteg
madárlátta csók…
Hát láss!
Kérlek, vetkezd le
sötét köpenyed
dobd el az árnyat
mi fellegként követ
és lépj a fénybe,
ahogy egykor én
és minden, amit
elveszettnek hittél
visszatér hozzád.

Látod, megint én vagyok
aki neked tanácsot ad
de nehogy megfogadd
kérlek, ne tedd!
Elég a szeretet,
a fény,
én nem tudom,
sem azt, hogy igazán ki vagy
csak saját nevem zenghetem
el, mint egy életet
csak magad védheted
te is, ahogyan én teszem
nem mondhatom ki ítéletem
semmi mást, ami szétszakít,
három szót csupán: néha elég a hit.