2024. december 23., hétfő
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    egyéb

    Forrás

    inyezsevokidliBy 27 hozzászólás647 megtekintés

    Az a hangtalan,
    (némán hullámzó),
    semmihez nem fogható,
    minősíthetetlen üvöltés,
    torok-szakadtából,
    amit emlékezet óta
    néha hallok magamban,
    csecsemősírás a mell után.

    Share.

    27 hozzászólás

    4. Bödön on

      Szia! Azt hiszem itt nem csupán az anyaságról van szó. Sztem ez más. Nem tudom miért de ez az érzésem. Egy hasonlat, ami irdatlan mélységekről szól. Írhatnám: lélekmélységekről, de a "lélekmélység" kifejezés tökre gázosan hangzik! 🙂 Klassz! Bírom, ahogy elengeded. Szeretettel: én

      • inyezsevokidli on

        Igen, kedves Bödön!

        Nem csak az anyaságról van szó, de hogy mennyire és miért kétoldalú a dolog, arra csak most döbbentem rá.
        A sírásról, amit, mint belső hangot hallottam mindig, amikor figyelmet kért, tudtam, hogy gyermeké, aki én vagyok. csak hallgattam és nem tudtam semmit ellene tenni. De megijedtem, amikor 63. évesen, hangosan tört fel belőlem. Ráadásul emberek között, akkor, amikor a lányommal konfliktusom támadt. Soha nem kaptam meg valamit, aminek a hiánya a régmúltban gyökerezett, s ami a hatalmába kerített akkor. Persze, amilyen gyorsan csak tudtam, elakasztottam azt az artikulálatlan üvöltést.
        Csak a döbbenetünk maradt utána, s némi értetlenség.
        Aztán megszületett a kis unokám, akinek némely sírása rávezetett, miről is van szó tulajdonképpen.
        Egy visszatérő „emlékről”. A szoptatás körüli nehézségekről, ami úgy látszik, "öröklődik", de kihagyott, történetesen egy generációt.
        S akkor született meg a vers.

        Köszönöm hogy hűséges olvasóm vagy.

      • inyezsevokidli on

        Szia, kedves Kati!

        A csecsemő számára létkérdésről van szó, a szopásról, szoptatásról és a tejről, az anyai szeretetről és gondoskodás életbevágó szükségességéről.

        A csecsemő alapvető egzisztenciális félelme fejeződik ki benne.

        Amin mindannyian átmentünk, egyszer.

        Köszönöm, hogy itt jártál

    13. inyezsevokidli on

      Egy kis adalék a 2015.-ös levelezésemből

      "Egyre könnyebb, mert valahányszor elmerülök a fájdalomban, egy segítőm jelenlétében, kicsit gyengül, veszít az erejéből, s én kicsit erősödöm! Kezdetben ijesztő volt, mert nem ismertem, s nem tudtam az okát, és nem tudtam hol a legmélye. Egész életemben féltem a fájdalomtól, és kerültem, de így az életet is elkerültem, nem éltem, csak túléltem. Emlékezetemtől kezdve sírt bennem „valaki”, artikulálatlanul, hang nélküli üvöltéssel s nem éreztem a fájdalmat, csak a sírást. Életem utolsó harmadában, megérkezett a fájdalom hozzá. Mármint a síráshoz. Talán attól kezdve, hogy elég erős lettem, hogy elviseljem."

    Leave A Reply