Bennem még megbújik egy kis parázs,
egy dobogó valami páncélajtaja mögött,
a kulcsát régen eldobta a sors,
mely elátkozott évek súlyától nyögött.
Árnyékát láttam csak a jónak,
mint kopó követtem lábnyomát,
meg az égbe szálló szárnyas istenek,
vágtató vad lovát.
Mert agyamból kitépte magát a gondolat,
hófehér lapon hagyott nyomot,
zabolátlan betűk néma mosolyában,
éledő, képi világot hagyott.
Megbújtam rajta én is feketén-fehéren,
hogy a vágtató szárnyas paripát megüljem,
de nyomát sem lelem, bár megszültem világomat,
hol csak sziklák nőnek, s elhervasztják virágomat.
Átkozott sötét felhő takarja előlem a Napot,
hogy írjak így fényt magamnak,
hogy kergessem a veszett kutyákat,
hisz én félek, hogy belém harapnak.
Minden lépésnél reszketek riadtan,
úgy jár, kezembe a tol, mint aki most tanul írni,
és igyekszem a fekete lencsék mögül,
színes képeket sírni.
Te szárnyas, vad paripa, engedj magadhoz,
hisz bennem még megbújik egy kis parázs,
legyezz szárnyaddal, búj belém, igazán,
legyen a papíron, ezernyi varázs.
De hiába követlek, nyomodba porfelhő száll,
a hangos szárnycsattogás vihart kavar,
egyszer elül majd, s bennem néma lesz a világ,
kusza betűk a fehér papírlapon, de akkor már nem zavar.
5 hozzászólás
Drága Szhemi!
Ebben a versben egy élet rejlik, és igenis írj arra a bizonyos fehér lapra!
Ne szomorkodj!
Szeretettel: panka
Szia Panka.
Igen, valójában arról szólna ez az írásom, hogy hiába akarok jókat írni, valahogy nem igazán sikerül.
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: József
Kedves szhemi
Csoda jó írás!
Gratullálok:sailor
"Átkozott sötét felhő takarja előlem a Napot,
hogy írjak így fényt magamnak"
ilyenek és hasomlóak miatt!
A legjobbakat:sailor
Kedves sailor!
Örülök ha tetszett.
Üdv: József