Ismétlődés

Ismétlődés

Nézte a láztól vöröslő arcot, és összeszorult a szíve. Félve simogatta meg az izzadtságtól csatakos hajat. Nem mert megszólalni, nem merte megzavarni az amúgy is nyugtalan álmot. Csak magának mondta szidalmait. Magát okolta mindenért.
Ha a lánya nem kap a kórházban fertőzést, talán soha nem tudja meg, hogy most a megölt unokáját siratja. Tanácstalan volt. Ha szóvá teszi a történteket, lehet, hogy a lányát végleg elidegeníti magától. Ha nem szól, …… Nem, azt nem teheti meg. Szó nélkül nem tudja túltenni magát az eseményeken. Esemény. Egy kicsi élet kioltása csak – esemény. Na, várjunk csak! – hőkölt hátra. Van egyáltalán jogom arra, hogy felelősségre vonjam a lányomat, amikor én is ugyanezt tettem? – kérdezte magától.
A kérdéstől felébredt a múlt. Már nem a lányát látta, hanem saját magát.

Alig múlt el tizennyolc éves, amikor megismerkedett Miklóssal. A magas, széles vállú és széles mosolyú fiatalember mágnesként vonzotta. Képtelen volt nemet mondani a felajánlkozásra, hogy együtt menjenek haza, és nem tudta becsukni az ajtót a fiú előtt. Miklós kedvesen és erőszakosan irányította az ágyhoz. Ő pedig, mire tiltakozni tudott volna, már túl volt élete első szerelmi aktusán. Miklós ugyan hálásan csókolgatta, de csak egy hét múlva hozta tudomására, hogy neki bizony már évek óta felesége van. Úgy viselkedett, mint aki erkölcsi aggályok nélkül született. Arcizma sem rándult, amikor ő rettegve és rémülten bevallotta, hogy terhes. Laza eleganciával elővett pénztárcájából kétezer forintot, – vetesd el – mondta, köszönés nélkül távozott. Ő pedig ott maradt kettesben a félelmével. Összehúzta magát, mintha a magzati póz megvédené. Gondolatai két kérdés körül mozogtak. Az egyik Miklós. Tőle, hála Istennek megszabadult. De mi lesz azzal, akit itt hagyott? Mi lesz, ha megszüli, mi lesz, ha nem? Bármennyire is szerette az anyját, bármilyen szoros volt köztük a kapocs, nem mert volna odaállni elé, hogy bevallja terhességét. Az orvosi beavatkozástól is rettegett. Ha vállalja a gyereket, tudta, hogy a jövőjének vége. Ha anyjában erősebb lesz a szeretet, mint az előítélet, és mellé áll, egyetemre már akkor sem mehet. Kicsi gyerek mellett nem tud majd tanulni. Ha a küretet választja, akkor talán titokban tartható az elmúlt hónap, de ez a megölt gyermek egy életen át kísérteni fogja.

Napokig gyötörte magát, mire döntött.
Az orvos és a műtősnő a megszokott módon dolgozott, és mutatta ki ellenszenvét. Altatás, érzéstelenítés nélkül szenvedte végig, hogyan tépik ki méhéből a magzatot. A fájdalomtól az ájulás kerülgette, de még hallotta az orvos gúnyos hangját: ha akkor nem hisztizett, most tűrjön. A műtőből gyalog ment haza. Estére negyven fokra szökött fel a láza. Anyja riadtan hívta orvos-unokatestvérét. Amikor magukra maradtak, ő titoktartás mellett elmesélt mindent. Péter a fejét csóválta, és hallgatott. Annyit azonban még elmondott, hogy előfordulhat, hogy a fertőzés és a láz meddőséget okoz.
Péternek igaza lett. Házasságkötése után több mint tíz évig hiába várt gyermekre. Kezelték, műtötték, – hiába. Amikor már feladta a harcot, akkor született meg a lánya.
Arról a küretről soha senkinek nem beszélt. Pedig hányszor eszébe jutott! Hányszor gondolt rá, hogy az a gyermek mekkora lenne, milyen lenne. Hányszor pörgette volna vissza az időt, és döntött volna másképpen. Nagyon megbánta, hogy nem bízott az anyjában. Ahogy most, őbenne sem bízott a lánya.
Megsimogatta az ébrenléttel küzdő lánya homlokát.
– Bármi legyen veled, én melletted leszek. – mondta.