Vésőt veszek,
szobrász leszek,
a kezeim
ügyes kezek.
Miként a kés
a vajba vés,
úgy faragok,
transzban vagyok.
Kemény üzem,
művem üzen,
míg elkészül
szobrom végül.
Itt áll árván,
fehér márvány,
látványt iszom,
minő idom!
Belső mosoly,
pedig komoly,
csak báj, s kellem,
ifjú jellem,
Női erő,
szép istennő,
neve ímé:
Afrodité!
Fodros, laza
a hajzata,
könnyű köntös
rajta röpdös.
Pillantása
megbabonáz,
aurája
szépség-varázs.
Pedig márvány,
ez nem ármány,
örök, élő,
ős-istennő.