Agresszív állapotok

– Tessék, csak tessék, itt egy marék Föld, vigye, aki akarja. Az ára egy árva lélek, valutában harminc darab ezüstpénz, vagy egy lyukas garas. Na, kinek kell?
Ordította a Világmindenség alkotója A Tejút csarnokában. Eltelt egy egész álló nap, el kettő, majd a harmadik is – az ordibálás nem maradt abba –, de senki emberfia, sőt más teremtmény se jelentkezett erre a soha vissza nem térő ajánlatra. Már a hetedik napja ordibált folyamatosan ez az égi figura, már alig jött ki hang a torkán, ezért úgy gondolta, hogy talán jó lesz egy kicsit megpihenni, de pont akkor jelent meg a csarnokban a sánta, aki tiszta pipa volt.
– Mi ez a szörnyű ricsaj? Mi bajod? Tele a hócipőm azzal, hogy már kísérteni sem lehet normálisan, pedig aztán én bele adom a lelkemet is. Na, nyögd már ki, hogy mi van?
– Tutira nem te vagy az, akivel bármikor szívesen szóba elegyedek. De ha már így adódott, akkor legyen.
– Mi van? Egy kukkot sem értek, pedig a hang a teremtés sava-borsa.
– Pont te jössz ezzel?
– Gondolom, még mindig a begyedben van, hogy azoknak a mihasznáknak odaadtam a fényt. Egyszer az életben én is valami jót akartam cselekedni. „Jótett helyében jót várj.” Ismerősen cseng?
– Igen, és látod mi lett belőle. A nyakamra nőttek. Állandón mindenért engem okolnak, vagy éppenséggel rád kennek mindent. Na de kérdem én, valamiért vállalnak-e felelősséget? Attól ugye „Isten ments!” Inkább marakodnak, velem, veled, magukkal, egymással, az egész bolygóval. Hát miféle dolog ez? Elegem van belőlük. El akarom, és el is fogom adni a Földet, szőröstől-bőröstől.
– Miért nem pusztítod el őket?
– Jó párszor megpróbáltam – legalábbis szerintük –, de mindig találtak valamilyen kifogást.
– Szegény, mindjárt megsajnállak. Volt egy olyan sejtésem az imént, hogy megölelnélek téged, de fordítsuk komolyra a szót. Hogy is hangzik az ajánlatod? És kérlek, ha lehet, akkor ne ordibáljál, mert attól képtelen vagyok bármiben is sántítani.

– Tudod jól, hogy kivel szórakozzál? Úgyhogy tüstént elmehetsz a jó édes melegebb vidékre.
– Csak lassan a testtel. Itt most az eleve magasabb rendűről van szó, a kapocsról nemdebár?
– Ja.
– Akkor figyelj. Viszem, egy feltétellel.
– Halljuk.
– Azt csinálhatok vele, amit csak el tudok képzelni.
– Rendben, és ezután csak akkor lássalak, amikor a hátam közepét.
– Patát rá.
– Na, húzzál el innen minél gyorsabban. Ez az én csarnokom. „Meg van írva: Az én házamat imádság házának nevezik: ti pedig rablók barlangjává teszitek.”*
– Bagoly mondja verébnek. Micsoda egy beképzelt duma, nem is csodálom, hogy az embereknek elegük lett belőled. Eggfej, TOJÁSFEJŰ, ami záp.