Nem is kellet nekem rá se bírtam nézni
Nem értettem egy nőnek mért kell ennyit bírni
Smink, gyűrűk magassarkú cipő
Felhúztam hát kis cipőm jártam egy kört benne
Körbenéztem hát és az addigi nagy szobám
Sokkal kisebb annál
Láttam a szekrény tetején a port
Leülni egy székre igen nehéz volt
Láttam mások korpás fejét
Nagyobb lettem mindenkinél lenézhettem rájuk
Láttam a többi lányt hogy irigykedtek rám
Meg pördültem előttük nesztek irigy kutyák
Persze a fiúk most se néztek reám
Végigmentem a főúton néztek rám az asszonyok
Összesúgtak páran megváltoztam bizony
Hazamentem lehúztam hát magassarkú cipőm
Újra nagy lett szobám nem néztem már mások korpás haját
Megint kicsi lettem le is néztek rám
Lemostam már sminkem visszatértem nahát
Mint egy álom véget ért elmúlt már a varázs
Bevallom nem is hiányzik már az a csillogás
3 hozzászólás
Szia Dorina!
Hát megint itt, és ennek örülök.
🙂
Elolvasva feltöltött verseidet, azt kell, hogy mondjam, hogy hajrá! A parázs már megvan, csak hagyd fellángolni a tüzet. Tetszik a vadságod, tetszik, hogy nyersen fogalmazol, egyszerűen, de valamiért a verseid folyamán ez megtörik, és így számomra olyannak tűnnek, mintegy félbehagyott mű. Úgy gondolom, hogy a saját hangodon közlöd gondolataidat, és ez tényleg klassz. Talán érdemes lenne többet játszanod velük, kísérletezni…
Mára ennyi.
Szeretettel: Szabolcs
Klassz! Egy mai életkép – tanulságokkal. Tetszik!
Üdv. : ÁE
Kedves SzenvedőMűvész!
Nagyon ötletes írás!
Az arányokat csoda jól ábrázoltad!
Szép napot:sailor