A kis kiskirálykisasszony

Hol volt, hol nem, élt egyszer egy király, akinek volt három leánya. A két nagyobbik egész nap csak kente-fente, cicomázta magát. A legkisebbet nem foglalkoztatta ilyen hívság, őt a növények, az orvoslás érdekelte. Lakott a palota mellett, egy vénséges vén apó, aki megtanította a növények minden csínjára-bínjára, melyik milyen betegségre jó, melyik mire használható.
– Lányom! Örülök, hogy átadhattam neked tudásomat! Használd jóra! – azzal lehunyta a szemét az öreg és meghalt.

Nővérei gyakran gúnyolták húgukat. Füves lánynak, vajákosnak csúfolták. Egyszer, az apjuk csatázni indult. A két gonosz testvér nem sokat várt, elmarták kis húgukat otthonról.

A kis kiskirálykisasszony elindult, ment mendegélt. Nem túl messze egy erdőben telepedett le. Egy faodvában húzta meg magát, itt éldegélt. Növényeket gyűjtött, azokból különleges kenőcsöket, porokat készített. Meggyógyította a sebesült, beteg állatokat.

A király, amikor hazatért a hadviselésből faggatta lányait, hogy hová lett a kishúguk.
– Elment csak úgy? Se szó, se beszéd? Mit mondott, mikor tér vissza? Nekem nem hagyott semmi üzenetet?
De hiába kérdezte őket, azok csak hímeltek-hámoltak. A király megsérült a harcban, és a bánat is emésztette. Hívtak hozzá orvosokat, tudósokat, javasasszonyokat, de azok csak a sebét tudták gyógyítani, a lelkét nem. Eljutott a hír, a kis kiskirálykisasszonyhoz is.

Felkerekedett, hogy édesapját meggyógyítsa. Hamarosan a palota kapujához ért. Csuklyás köpönyeget viselt, arcát bekente fekete korommal, hogy ne ismerjenek rá, még egy rongyból púpot is kötött a hátára. Az őrök nem akarták beereszteni.
– Hogy gondolod, hogy királyurunk elé engedünk? Pont te tudnád meggyógyítani, amikor tudós orvosoknak sem sikerült? Takarodj innét te koszos, kuruzsló nyanyó!
Meghallotta a perpatvart a király legkedvesebb szolgája, Palkó. Lesietett, és így szólt:
– Hagyjátok! Hátha épp ő fogja jó urunkat lábra állítani!
Így hát, a két őr bebocsájtotta. A kis kiskirálykisasszony, amikor megpillantotta sápadt édesapját, legszívesebben azonnal a nyakába ugrott volna. Mivel a két nővére is ott leskelődött, nem tette.
– Most mindenki hagyja el a szobát! – parancsolta.
A testvérei ellenkeztek, de apjuk intett nekik, hogy tegyék azt, amit kér a kuruzsló.
– De apánk! Még valami rosszat tesz veled! – mondták.
– Nekem nem tud ártani! Lehet, hogy most meggyógyulok, de ha nem, akkor egy-két nap múlva úgyis meghalok, mert a búbánat elemészt –felelte a király, azzal fáradtan lehunyta a szemét.
Amikor végre egyedül maradtak, a kis kiskirálykisasszony ezt suttogta:
– Nem kell ide bűbáj és varázslat, téged én, füveimmel meggyógyítalak! Ebben a gyógyszerben a napsugár ereje, a virágok illata, a természet energiája van. Idd meg! Ettől megerősödsz drága édesapám!
A király erre kinyitotta a szemét.
– Mit mondtál? Édesapá-á-ám?
– Igen! Én a legkisebb lányod vagyok édes-kedves apámuram! Azzal ledobálta magáról a rongyait, letörölte az arcáról a kormot.

Hej, megörült a király! Gyorsan felhajtotta a csodaszert, majd kipattant az ágyból, megölelte leánykáját.
– Palkó! Lányok! Gyertek csak! Ihaj-csuhaj! Meggyógyultam! A szívemet nem emészti többé bánat! Itt van az én drága lánykám! Mert ő rejtőzött a rongyos ruha alatt! Meséld el, miért hagytad itt a palotát? Miért mentél világgá? És miért álruhában jöttél vissza? – csak úgy záporoztak felé a kérdések.

A kis királykisasszony töviről-hegyire mindent elmesélt. A két gonosz testvér falfehér arccal bámultak húgukra, és az apjukra. Most mi lesz? A király nagy haragra gerjedt. A húguk, mielőtt apjuk ítélkezett volna, így szólt:
– Drága apám! Legyél hozzájuk kegyes! Látod, megbánták, amit tettek.
A két nővér erre hevesen bólogatni kezdett.
– Kegyelem árva fejünknek! Mindent megbántunk! – kiáltották egyszerre.
– Halljátok ítéletemet! Az életeteket meghagyom, de fel is út, le is út! Takarodjatok innét!
A két testvér megszégyenülten, lehajtott fejjel hagyta el apjuk szobáját. Kaptak egy kis útravalót, aztán kioldalogtak a palotából.
Oda lett a gazdagság, a cicomázkodás. Innentől csak magukra számíthattak.

Eltelt néhány esztendő. A két testvér eközben elsajátított, egy-egy szakmát. Az egyik megtanult, szőni, a másik varrni. Ebből éldegéltek.
A kis kiskirálykisasszony addig győzködte édesapját, míg az megbocsájtott lányainak. Innentől kezdve ők készítették apjuknak és az udvarnépének a ruhákat. Bár, a palotába nem költözhettek vissza, de annyi megrendelésük lett, hogy abból vígan megéltek. Így volt, mese volt…