Siratják megsárgult haldokló testüket
S a lomhán hömpölygő nyirkos ködök
Szétfolynak a megszürkült dombok között
A rét halványuló kifakult színeit
Dübörgőn száguldó vad szelek tépdesik
Messze tűnt az édes mézillatú nyár
Pompázó ruhája rég kifeslett már
Borzongó tanyák hallgatag magánya
Ásít a végtelen reszkető pusztába
Az udvar is üres már a jószág sem mozdul
Sápadt gyertyaláng int némán az ablakból
A kopott kolompot is csupán a szél rázza
Csak a komondor bolyong éberen vigyázva
Megpihen az ősz a szunnyadó fákon
Dérködös álmot hintve szét a tájon
Sándor Gyula Magyarország
2007 október
6 hozzászólás
Láttam, amit láttál. Éreztem, amit éreztél. Átjárt a hangulat. Fantasztikus képeket használtál.
Nagyon jólesnek ezek a kedves szavak.
Üdvözlettel
Gyula
Szia!
Nekem főleg az első vsz. tetszik /de az nagyon/.
persze a többi része is jó, de a 3.vsz végén törik a ritmus, egyébkén oké.
Nola
Kedves Nola
Örülök, hogy tetszett a versem.
Üdvözlettel
Gyula
szép, érzelemmel teli
Kedves Bernadett.
Nagyon köszönöm, hogy itt jártál.
Gyula