Díjat kapni egy üres színházteremben

Egy üres színházteremben díjat kapni olyan, mint a zuhany alatt énekelni egy 120 fős kollégiumban.
Nem is tudom kilépjek-e, vagy maradjak benn hátul…
Egy üres színházteremben díjat kapni olyan, mint főzni a vendégeknek, akik mégsem jönnek el, ehelyett egy hosszú bocsánatkérő, köszönetmondó üzenetet írnak.
Érzem, hogy értékelnek, de csak mert úgy illik.
Ha egy üres színházteremben kap díjat az ember, az olyan érzés, mintha minden taps azért szólna ilyen hangosan, mert kellemetlen egy 10 fős nézőtéren nem tapsolni.
Ha egy üres színházteremben kap díjat az ember, az olyan érzés, mintha lenne egy felesleges díjuk, amit azért mégis odaadnak valakinek, de nem kerítenek nagy felhajtást, mert az azért túlzás…
Ha egy üres színházteremben kap díjat az ember, maga is olyan üres lesz hirtelen, mint a terem.
Hát köszönöm.
Köszönöm a kötelező jellegű tapsot a zuhany alatti éneklésemért, meg a köszönő levelet a semmitmondó díjjal, igazán sokat jelent. Mindig is erre vágytam. Mindig is üres akartam lenni.