A bevált terv

Hol, hol? Hát valahol… a Mesebeli réten is túl, ott ahol Mesécske-patak csordogál, onnan egy kőhajításra található Kerekecske-erdő.
Itt éldegélt Mirci is, a kismókus.

Egy nap, Mirci, egy fa alatt búslakodott, Arra repült két rigó, Csirregi és Cserregi.
– Mi a baj kiskomám? – kérdezte Csirregi.
– Tudunk segíteni? – tudakolta Cserregi.
– A-az – szipogta a kismókus, hogy az iskolában Töffencs, a vaddisznó, folyton szekál, piszkál. Brühühü…
– Mivel? Mivel? – kíváncsiskodott Cserregi.
– Hát…mindig azt mondja: Mirci, nem kell néked az uzsi! És…és befalja az uzsonnámat. Vagy azt kiabálja: Mirci, nem kell ez a hiszti! Ezt akkor, amikor elsírom magam. Tornaórán meg előfordul, hogy futás közben elgáncsol, vagy fellök. Szóval, nagyon szomorú vagyok, mert nem tudom, mit tehetnék, hogy békén hagyjon.
– Baj, baj, nagy baj, hogy ilyen undok veled Töffencs! – jegyezte meg Cserregi.
– Ne károgj, itt, mint egy varjú! – intette le testvérét Csirregi. Inkább gondolkozz a megoldáson! Hogyan tudná szegény Mirci leszerelni ezt az undokoskodó, csúfolódó vaddisznót?

Egy darabig csend volt, csak Mirci hüppögése hallatszott. Csirregi egyszer csak felreppent, vidáman fütyülni kezdett:
– Tudom, trallala! Van megoldás, hullala!
– Mi? Micsoda? füttyentsd már pajtikám! – szólt izgatottan Cserregi.
– Mirci! Van olyan tantárgy az iskolában, ami nehezen megy Töffencsnek? – kérdezte a rigócska.
– Igen. A számolás. Na, ott aztán hibát hibára halmoz – makogta a kismókus.
– És te? Te, tudod a matekot? – kérdezte Csirregi.
– Persze. Az a kedvencem.
– Nos, akkor kisbarátom, akkor mondom, mit tegyél.
– Erre én is kíváncsi vagyok! Mit találtál ki? – füttyentett Cserregi.
– Gyere te is, figyelj csak, mit eszeltem ki!
Cserregi és Csirregi Mirci mellé reppent, és súgtak-búgtak egy darabig. Majd együtt kacagtak.
– Ez remek terv, tesókám! Ennél jobbat én sem találhattam volna ki! – rikkantotta Cserregi.
– Te, meg az ötletelés! No, hagyjuk! Jó, persze te másban van szuper! Nem akartalak megbántani! – simogatta meg szárnyával Cserregit, a testvére.
– No, azért! Ne hogy te is olyan undok legyél, mint az az a gonoszkodó vaddisznó! – jegyezte meg Cserregi.

Másnap a tanító bácsi felírta a táblára a megoldandó összeadásokat és kivonásokat.
– Ezt most mindenki önállóan számolja ki! – utasította az állatgyerekeket Bagoly tanítóúr.
Töffencs rágta ceruzája végét, nézelődött, forgolódott, majd izzadni kezdett. Mirci figyelte egy darabig a vaddisznó kínlódását, majd átnyújtott neki egy zacskó makkot.
– Tedd ki makkal a feladatot! Meglátod, úgy könnyebb lesz!
– Khm…Miért segítesz nekem, amikor én mindig piszkállak? – súgta Mircinek Töffencs.
– Azért, mert én jól tudok számolni a makkok nélkül is, gondoltam neked meg most jól jön ez a kis segítség. Tudod: a mókus ott segít, ahol tud!
– Köszönöm – hajtotta le a fejét zavartan Töffencs, nem értette a dolgot, hogy miért kedves vele az, akit ő megbántott, csúfolt.
Szünetben Töffencs Mircihez lépett.
– Ne haragudj, a sok csúfolásért, piszkálásért! Nem is tudtam, hogy te ilyen jófej vagy! – azzal átnyújtotta Mircinek a kölcsönkapott makkokat.
– A tied lehet! – mosolygott Mirci! Mondtam, nekem már nincs szükségem rájuk, ha számolok.
– De, hát meg is eheted? Hisz neked is a kedvenced – motyogta Töffencs.
– Inkább, te se edd meg, tedd el, jó lesz holnap is, amikor újra számolni kell!
– Töffencs bólintott, és bedugta a táskájába a zacskó makkot. Innentől kezdve, Töffencs nem bántotta többé a kismókust.

Mirci boldogan újságolta el Csirreginek és Cserreginek, hogy bevált a terv.
Csirregi és Cserregi víg füttyszóval búcsúztak el a kismókustól.
– Máskor is segítünk, ha kell! – intettek szárnyukkal a rigók.
Mirci pedig vidáman ugrált haza ágról-ágra.