Az árnyak könyve

Az árnyak nagy könyve
pihen a díszes asztalon,
mellette gyertya,
mely kékes lánggal ég.
A gömbön egy kendő
feldíszítve gazdagon…
A pipám beszél hozzám
és ez épp elég.
A reszkető félhomály
a jóskártyámat nézi,
fürkész pillantással
a jövő felé…
A bűnös bolygót
a túlvilág igézi,
mint filmet – szór
átkot a lábaim elé.
Az árnyak nagy könyve
most magától kinyílik
és seprűként táncol
a padló rései között.
Mindent, mi ártó,
a föld mélyére rejt el…
így óvva engem
a „köznapok” fölött.
A füstölő pálca
prüszkölve beindul
és ontja a védő,
vigyázó illatot.
A teázó-bögrém
is szép lassan feléled,
hogy enyhítse ízzel
a múló bánatot.
Az árnyak nagy könyve,
akár egy titok-könyv:
ha más nyitja fel,
üres lapot talál.
De amint megérzi,
hogy gazdája kezében…
Csak mesél, csak mesél,
s az idő is megáll.
Elmeséli csendben,
mi az igaz élet,
a gyógyítás, a béke
és a földi gyönyör…
Az álmokról is dalol,
hogy megszólás ne érje
és lepelként véd, ha
netán valaki gyötör.
Az árnyak nagy könyve
nem tartozik másra,
csak neked szól
és csak terád figyel.
Ne cseréld soha
se vagyonra, se társra,
bár tudd, hogy ezért
sok ember irigyel!
Írj bele mindent,
mi veled megtörténik
és mást is! Az élet
e nélkül semmire se jó.
Ha nincs már se tollad,
s a gondolat se fénylik…
Csak várd amíg jön
és elvisz a hajó!