Néha sírok én is

Néha én is sírok, ha bánt valami,
ha rajtam sebeket ejtenek,
de még soha nem látták, nem mutatom,
hogy gyenge vagyok,
nem hagyom a rossz dolgoknak,
mint küszöbön rajtam keresztül lépjenek,
ne lássák szemembe a szomorút,
csak a fényt, mi belülről felragyog.

Van, hogy egy filmet is megkönnyezek,
látva, hogy a sors átkos kereke,
hogy töri meg a szíveket, szabdal szét szerelmeket,
koldusok vámszedője lesz,
bombák gödreiben felgyűlt pocsolyák
vizében zokogó árván maradt gyerekek,
látva csontváz testükre fonnyadt bőrüket,
kiket az élet unott vigyorral a halál tenyerébe tesz.

Néha sírok én is, de nem úgy mint más,
az én könnyem szívemre hull,
és belülről lassan felfal, mert örökké éhes,
véremmel árad szét némán,
és a test mint rácsos ketrecnek fogja lesz
vércseppek őrzik agyamban szótlanul,
és a tudatlan tudat mint hamis piktor,
ráncokból mosolyt fest rám.