Szorosan ültünk az asztalnál, a viaszosvászon abroszt mindig letörölte anyánk, az agyonhasznált mosogatóronggyal, étkezés előtt. Akkortájt a szivacsot hírből sem ismerték a falunkban, úri huncutságnak nézték volna. Jól használható volt, bármelyikünk kinőtt alsógatyája erre a célra.
Apánk birtokolta a legerősebb széket, a súlya miatt meghajolt volna a többi,, izmos hátsója alatt.
*
A TSZ-ben dolgozott, állatgondozóként. Anyám csak legyintett, mikor kérdeztük kimehetünk- e hozzá.
– Menjetek! Apátok a téeszcsében bassza a rezet. Halvány fogalmunk sem volt róla, ez mit jelenthet.
*
Szerettem a gazdaságba kijárni, ha időben érkeztem, mindig kaptam frissen habzó, meleg tejet. Apánk a tehenek tőgyére kapcsolt géppel apasztotta le őket. Hallottam egyszer azt mondta Pistának, a lovásznak:
– Megyek, kifosztom a csöcsüket, ezeknek a marháknak. Hatalmasat nevetett, mély öblös hangján utána.
Mintha valami zsebes lett volna. Akkor azt gondoltam, hogy rabolt tejet kortyolok.
A többi gyerek nem ivott belőle, elhitték, hogy az a bociké és ők is olyan foltos jószágokká válnak, ha belenyalnak.
*
Múlt vasárnap Gyurkával hasaltunk az ágyuk alatt, mikor bejöttek ebéd után.
Jóllakottan fetrengtünk a pókszarban.
Rántott húst sütött anyánk. Mikor letette az asztalra a piros füles dagasztótálba, szemfülesnek kellett lenni, hogy a legnagyobbat tudjam kivenni, egy piton gyorsaságával nyúltam az edénybe.
*
Apánk komótosan kifűzte a cipőjét, megcsapta az orrom lábszaga. Egészen enyhének éreztem. Az ünnepi lábbelijére nem tapadt trágya. Eldőlt az ágyon, a bútor sírósan megnyikordult.
– Add a csöcsödet Maris- mondta. Anyánk halkan kuncogott.
Biztos voltam benne, hogy most anyánkat feji meg és reggel abból lesz a kakaó alapja. Gyanúm bizonyossá vált, amikor elindult felettünk az ágy, ringott, mint Karcsi bácsi ladikja a tavon. Nyögés, zihálás hallatszott.
– A fejés fájdalmas dolog- súgtam tanító szándékkal Gyurinak.
*
Ahogy most ránézek anyánkra, töpörödött arca a kendő résében, aszott cipóként kukucskál az elé tett megmelegített levesre.
-Sótlanul főz ez az Ilus, károgja rekedt hangon.
– Mit hoztál még ? Pizzát? Eszi azt a fene, vidd a francba! A kutyának se kő!
*
Anyánk mindig is ilyen morgós fajta volt.
– Családi örökség- vigasztalt Gyulus az öcsém, mikor délután elmeséltem neki.
– Annak örüljél bátyó, hogy a feleségeink nem ilyenek!
– Hát, ja ! Még! – tettem hozzá lebiggyedő szájjal, majd folytattam:
– De a rántott húsa, az mennyei volt tesó!
6 hozzászólás
Szia Edit!
Megint hoztad az´t az egyéni,utßanozhatatlan
humort!
Néhányat kiragadok:
"- Menjetek! Apátok a téeszcsében bassza a rezet. Halvány fogalmunk sem volt róla, ez mit jelenthet."
JAJ
"Akkortájt a szivacsot hírből sem ismerték a falunkban, úri huncutságnak nézték volna. Jól használható volt, bármelyikünk kinőtt alsógatyája erre a célra. "
JAJ
Gratulálok:sailor
Szép estét!
Köszönöm Sailor!
Kedves Edit!
Jókat mosolyogtam az írásodon! 🙂
A végén kicsit megzavart, hogy felesége van a mesélőnek ;), akiről addig azt hittem te vagy!
Az öcsi Gyurkából Gyula lesz a végére, pedig – gondolom – ugyanarról a személyről van szó.
Judit
Ooooh.oh! Micsoda szemed van Judit! Köszönöm, hogy szóltál!
Tényleg Gyula lett. Hmmmm. Javítom.
Örülök, hogy tetszett.
Kedves Edit!
Igazi, az elmúlt évtizedekre jellemző falusi hangulatot olvashattam Tőled, eredetien, és elismeréssel.
Üdvözlettel: pusztai
Köszönöm szépen!