Poétaeszköz

Te is azt mondod: a toll szép.
Hát tényleg az. Éles, kerek,
zuhanó mint a tavaszhó
és szürke akár holdi port.
Piros és kék ugyanígy mint
ős-lámpaerőnk, éjszaka.
Hosszú-rövid és hallgatag,
de ha kell elszaval ezt-azt.
Bővítve ezüsttel lehet
vagy egyébbel, ha akarják.
Bölcsen faragott, tűhegyes.
Ügyesen s jól mozog, ez tény.
Hozzá nehogy érjél, soha!
Lehető adni az árát?
Vagy létezik elzárva, de
hogyan? Óv- s őrizi sárkány.
Hány nagy tüzet és rád tapos,
a mesében teszi épp így.
Nincs toll, amivel vésheted
szeretetdalt a tetőre,
s bölcsőt a koporsóra is.
De ne féljél! Ehelyett tudd:
írunk kezeinkkel, hiszen
Eme Célból adatának.
Hajszállal, esetleg lehet
a gyufával, fadarabbal.
Katicánk szárnyaival, sőt!
…
Nem is írunk,. De miért nem?
Önnönmaga meg-megszüli
irodalmát a valóság.
…
Húzunk vonalat, pontot is.
Irodalmát a valóság
önnönmaga megszülte, meg!
…
De mi írunk, ugye, mégis
Mindig van ok. És tedd te is,
soha nincsen befejezvén.