Kavicsok arca (haikuvers)

Kavicsok arca
múlt ráncos meséjének
ős oltárt emel

víz hordta idő
a múlt hangjaira most
csobogás felel

kopott színe mint
hegyekről leszakadt seb
vértelen beforr

mélybe hullva rég
hullámot vetve zokog
gyász himnuszt dalol

a parton rakott
kavics szív közepében
ott állok veled

felettünk Nap süt
hajadban szél hullámok
könnyes a szemed

hirtelen vihar
vert hullámot víz harag
szívünket mosta

szét gurultak ott
a kavics szív helyére
bánatunk hozta

azóta régen
őrzők egyetlen követ
mint lélek falat

emlékre ragyog
és újra fel idézi
a régi nyarat

ma is járok még
a vízpart csendje karol
neved csobogva

arcod fel ragyog
mint csillogó kavicsok
vízmosta arca