Én keresek

Keresek. Valamit.
Keresem azt, amit

más már eldobott.
Úgy mint a lomot.

Keresek… valamit,
keresem azt, amit

más eléget.
Egy tűzbe belévet.

"Nem jó már semmire,
így aztán ki vele!!

Világnak selejtje
szemétbe be vele!

Ördögi hatalom-
el kell, hogy porladjon!"

Az üres tejdoboz.
Benne tej nem locsog.

Már.

Kár?

Elcsorbult ólélek-
a szikra vár téged.

Én gyűjtöm mindőket.
Vidáman eljönnek,

boldogan követnek
engemet, engemet.

Elszáradt gyufaszál.
Tűznemgyújt. Soha már.

Meggörbült kanalak?
Ők is kidobatnak.

Eltörött gerincek-
az sem kell senkinek.

Belőlük meggyártom
szép és jó világom.

Ahogyan kívánom.
És ez nem ősálom.

Belőlük csinàlom
lehulló láb-, kéz-,, és nyakláncom.

Belőlük építem, készítem, szépítem
a jókat. Ha ti nem… én igen.

Jó és szép vi!lágom
már itt van. Én látom.

( Én vagyok az Ura?
Meglehet, ki tudja?)

Itt, benne nincs szolga.
Mert lenne mi dolga?

Mindenki önszolgál
és ettől boldogál.

Zúg, tombol a szellő,
földre mász a sellő.

Mindenki megalkot
kéz-,, és láb-, és arcot.

Mindenki kutatja:
ki a por ősatyja.

A Nap süt mélykéken.
Tekintsd meg. Mily szép. Nem?

MINDENKI kérdezi:
élete mért neki?

S MINDENKI felelve:
életért élete.

A növény nő égbe,
Istennek kezébe.

Felmászunk mi rajta.
Ez Isten óhaja.

"Hasztalan semmiség,
dobd tűzbe még, még, még!"

De én ezt nem hagyom,
kell'nek ők és nagyon

Mindnyájan akarják
világom hatalmát.

Jó és szép világom
nevét én kiáltom.

Az ősember meghallja.
Nyúl felé két karja.

Kiidobált sok kacat
derűsen felkacag.

Másnak nem kellenek,
de nálam jók lesznek.

Mert ők nem felesleg.
Világni képesek,

hogyha van teremtő
agy és kéz, ész, erő.

Világom felépül.
Benne te. És végül…

te, te is építed.
Mert rád szól óhited.

Biztosan.

Ez jól van.

Ên mondjam?