Moccan a reggel
ébred a táj,
napsugár szalad
lépte nyomán,
éj feketéje
elfogyott már,
csillagok fénye
messzire jár.
Kúszik az égen
kelet felől,
harmatot szárít
mezőkre dől,
fűágyon pihen
egy percet vár,
majd újra indul
s megy tovább
Vörösre festi
házak falát,
ablak szemében
látja magát,
sírna, ha tudna
hisz olyan szép,
mint izzó rózsa
kertek ölén.
.
4 hozzászólás
Kedves szhemi! Jól leírtad a napkeltét. Mezők es házfalak, az élettelen és élővilag egyaránt napfelkel. Érződik belőle az új nap-új esély. És az egész verset áthatja valami megfoghatatlan derűs nyugalom. Barátsággal: Madár.
Kedves Madár!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmedet, és nagyon örülök ha tetszett az írásom.
Barátsággal: József
Szép! Tetszik! (üdv: ÁE)
Köszönöm, örülök ha tetszik.
Barátsággal: József