Harag, gyötrődés, kín:
Ennyit hagytál magad után.
A szívem mindezzel már nem bír,
S most csak nézek magam elé, bután.
Mondd, mi lett belőlünk?
Én nem erre emlékszem.
És mondd, hogy sikerült ezt tennünk?
Mindig is más utat reméltem.
Az a rengeteg emlék
Mostanra elvesztegetett időnek tűnik.
Nem tudom, így utólag mit tennék.
A szívem meg mindezt végignézte és a mai napig tűri.
Nem okozhatok több fájdalmat magamnak.
Nem akarok rád várni folyton.
Ezidáig hittem minden szavadnak
És vártam, hogy az új nap, új szavakat hozzon.
Értsd meg, szeretlek
De látom, hogy felesleges tovább várni.
Még hagyom, hogy a szívemből egy kis darab keressen,
De már nem fogok az ajtód előtt sokáig állni.
3 hozzászólás
Mindez muszáj, igen. Jól bontod ki egymásután az érzelmeket. Illene hozá valamilyen kötött versforma, de így is tetszik.
Szia! Hát ez nehéz ügy. Neked. Kívülálló számára pofon egyszerű: itt a vége fuss el véle…Üdv: én
A szeretet a lelkünk tápláléka, hiánya meg kínzó szomjúsága. A "jeges űr". A nem gyógyuló fájdalom.
Kívánok boldogabb új évet.
(üdv, ÁE)