Add a kezed! 6/6

Nyugodt, békés napok köszöntöttek Flórára. Írt. Jól haladt a regényírással, amikor Loránd szabad volt, akkor viszont együtt töltötték az időt. Minden nappal közelebb kerültek egymáshoz, egyre szorosabb lett a kötelék kettejük között, és ez boldoggá tette őket.
Egy hétvégét a Balatonon töltöttek. Látta Flóra, hol töltötte Loránd a nyarakat gyerekkorában. Csakhogy a kicsi ház azóta megnőtt, építettek hozzá és emeletet is húztak rá, már nem volt a régi, de Loránd ismét gyereknek érezte magát a környéken, és sokat mesélt az ott töltött időkről.
Debrecenbe is elutaztak. Flóra megismerte Loránd bátyját és annak családját. Remekül érezte magát a körükben. Loránd és Feri, bár külsőre nem hasonlítottak egymásra, de Feri is ugyanolyan szerény, jó humorú férfi volt, mint az öccse. Márti, a feleség úgyszintén és Flóra már nem is csodálkozott azon, hogy gyermekeik milyen jól neveltek. Annyira jól érezték magukat a birtokon, hogy a három napból öt lett, amit ott töltöttek. Flóra magával vitte a laptopját is, s amikor ihlete volt órákon át írt, amikor nem volt késztetése az íráshoz, olyankor ő maga is segített a gyümölcsösben, kertészetben vagy éppen a konyhán. Remekül érezték magukat, s ígéretet tettek, hogy máskor is jönnek s lelkükbe zárták a rendkívüli élményeket.

Elérkezett a július és Tomi beköltözött régi szobájába. Flóra a kedvében járt, kedvenc ételeit főzte napról-napra, anekdotáztak a fiúk gyerekkorában történt érdekes epizódokra emlékezve, elmerültek a múltban egy kissé, s Tomi szinte újra gyereknek érezte magát. Flóra viszont kis kirándulást tett élete legszebb korszakában, amit az idő sem tudott elhomályosítani.
Tomi próbált munkát keresni, szétnézett a munkaerőpiacon, de itt a legapróbb jelét sem látta annak, hogy jó munkahelyet és elfogadható bért kínálnának. A régi barátokat sem lelte. Szétszóródtak, számtalan régi barátot külföldön lelt meg, akikkel ugyan nem találkozhatott, de jól elbeszélgettek interneten keresztül, s Flóra attól tartott, hogy Tomit is elcsábítják a külföldön jól kereső régi barátok.

Egy alkalommal nagy örömmel érkezett haza Tomi, s azonnal el is dicsekedte, hogy összefutott Orsival, aki a legszebb lány volt az osztályukban, sőt, az egész gimiben. Flóra látta, hogy fel van dobva a fiú, különös fényben csillognak a szemei…, hmm, a legszebb kislány, ő maga is emlékszik Orsira, csak nem találtak egymásra?
Flóra ezen gondolkodott napokig, aztán egyszer rá is kérdezett:
– No, és mi van Orsival? Találkoztok még? Gimis korodban nem sikerült meghódítanod, talán most sikerül…
– Nem anya, az a vonat már elment, – mondta kicsit keserűen Tomi – Orsi ugyanis, férjnél van, sőt, van egy másfél éves kislánya. Meg kell hagyni, tündéri gyerek!
Flóra látta, hogy Tomi sok mindenben csalódott, minden megváltozott itthon számára, már nem találta a régi haverokat, nem jelentett ez a város mára már otthont neki.
A hétvégeken Loránd invitálta őket ebédre. Flóra olyankor sütit sütött s azzal egészítette ki a férfi remekműveit, mert így legalább azt is megtapasztalta, hogy Loránd remekül főz, nem győzték dicsérni a vendéglátó finom étkeit. Tomi is összebarátkozott a férfival egy hónap alatt, s már nem keresett kifogást anyja új házassága ellen.

A hónap végén Zoli is hazajött, s mindjárt neki is szegezte a kérdést öccsének:
– Nos Öcsi, halljam hogyan döntöttél?
– Te aztán nem teketóriázol, egyből a tárgyra térsz… – Tudnom kell, hogy számíthatok-e rád, mert ha nem, akkor cselekednem kell… – Számíthatsz rám, Zoli! Itt se munkalehetőség, se régi barátok… Anyát meg Lorándot majd meglátogatjuk a jövőben is gyakran, meg ők is minket…, megbeszéltük.
– Oké! Különben, már vettem fel a helyedre valakit! – jelentette ki Zoli. – Ugye csak hülyéskedsz? – kérdezte rémülten Tomi. – Eszemben sincs, de nem kell megijedned, rengeteg megrendelést kaptunk, nem győzzük még öten sem, az a gyanúm, hogy még egy embert kellene keresnünk, mert különben agyon keressük magunkat. – Azért remélem, attól nem kell tartani, – mondta megkönnyebbült sóhajjal Öcsi.
– A túlóráktól annál inkább… Az ám öcskös, mi van Orsival, a nagy szerelemmel? Találkoztál vele? – Mi lenne? Férjhez ment, van már egy gyereke. Egyébként, már nem is olyan szép, mint régen volt. – Szóval, belenyugodtál? Ne is búsulj öcskös, majd jön egy Ibolya, vagy Viola, Jázmin, vagy mit tudom én, s aztán szagolgathatod életed végéig. Megtalálod, ne félj!

– Két napot még itthon töltöttek a fiúk, az egyiken Loránd vállalta az ebéd készítését, így mindannyian együtt hozzá mentek és Flórát örömmel töltötte el, hogy a fiúk milyen jól kijönnek Loránddal. Szinte otthon érezték magukat nála.
– Anya, ti hová is mentek nászútra? Az Isztriára, de pontosan hová?
– Pulán foglaltunk szállást, mert éppen azon a héten az Arénában koncertezik a 2CELLOS és szeretnénk megnézni őket. – Azta, piszok szerencsétek van, én is nagyon bírom őket. Jó lenne elugrani a koncertre…, de úgy el vagyunk havazva munkával, no meg az esküvőnkre is készülni kell, úgyhogy esélytelen, no, hátha jönnek még Pestre is.
– Nem biztos! Ez az utolsó koncert-körútjuk, megszűnnek így együtt, nem tudtad?
– Nem mondod? – De mondom, és azért mondom, mert látom, hogy nem tudsz róla. Pesten meg mintha nem régen koncerteztek volna, nem?
– Nem tudom, ha így van, lemaradtunk róluk. Sajnálom őket, de most nem tudunk elmenni, majd megnézzük a You Tuben. Viszont, ha tetszik a szállásotok, akkor foglaljátok le nekünk szeptember 15-től, majd mi is oda megyünk. Bár ki tudja milyen idő lesz már szeptemberben.
– Az Isztria mindig szeptemberben a legszebb, Pulán viszont van jócskán látnivaló is, nem beszélve arról, hogy ott van közelben a sziget, Brioni, ami valaha Tito szigete volt, a halála óta viszont kellemes turista-látványosság. Tényleg lefoglaljuk a szállást?
– Aha, komolyan! Nekem úgysem lenne rá időm… De csak egy hétre! Ti meddig maradtok?
– Tíz napról volt szó, ugye úgy intézted? – fordult Loránd felé.
– Igen-igen… ahogy megbeszéltük!

A fiúk visszautaztak Pestre, de a következő hétvégén újra jöttek édesanyjuk esküvőjére.
Nagyon csinos volt mindkét srác, egyforma sötétkék öltönyben, fehér ingben nyakkendővel, igazán jóképű fiatalemberek voltak. A két tanú.
Hát még a vőlegény milyen fess volt, szintén sötétkék öltönyben, szinte ugyanúgy öltözött mint a két fiú, mintha csak összebeszéltek volna, alig-alig látszott idősebbnek náluk.
Flóra is csinos volt. Neki is kék ruhája volt, valamivel világosabb mint a fiúk öltönye. A ruha ujjatlan, a szoknya körloknis, fehér gallér és fehér öv egészítette ki, s volt hozzá egy kis boleró. Fehér magas sarkú szandált húzott hozzá, a haját kontyba csavartatta, nem szerette volna, ha a szél az arcába dobja, ugyanúgy, mint amikor megismerte Lorándot.
– Gyönyörű vagy! – kiáltott fel Loránd, amikor értük jött és meglátta Flórát. – Te is, ahogyan a fiúk is! Három gavallér… no indulunk?

Az esküvő rendben zajlott. Amikor eljött az idő beszólították őket, majd az anyakönyvvezető felolvasott valamit, amire senki sem figyelt, a háttérben ment a himnusz, majd aláírták a „házassági szerződést”, nehogy másnap már úgy állítsanak be ide, hogy itt sem voltak, nincs kibúvó. Ennyi, kész volt minden!
Zoli mégis emlékezetessé tette édesanyja esküvőjét. Amikor mindenki aláírt, és ittak egy-egy kortyot a pezsgőből, akkor Zoli megszólalt:
– Hol van az, hogy „megcsókolhatja a menyasszonyt?” Itt nincs ilyesmi? Hát ha nincs, akkor majd lesz: uram, megcsókolhatja a menyasszonyt! – fordult Loránd felé.
– No végre!… Köszönöm, Zoli! – szólt Loránd és megcsókolta Flórát. A fiúk gratuláltak és hosszú boldog életet kívántak mindkettejüknek, azután vacsorázni mentek. A két fiú úgy döntött, hogy még aznap visszautaznak Pestre, csak éppen hazaugrottak átöltözni, rengeteg munka vár rájuk, mondták.
Amikor Loránd és Flóra hazaértek, az ifjú férj imigyen köszöntötte feleségét:
– Isten hozott itthon, drága kis feleségem! – Majd elhalmozta csókjaival.

Másnap útra keltek. Tárt karokkal várt rájuk a kék Adria.