Gusztáv, a kalandor – egy szövetszökevény gomb visszaemlékezései (3. rész)

Liza kisasszonnyal nem volt könnyű az élet. Folyton rohant, ennek ellenére valahogy mindig késésben volt. Reggelente idegesen kapkodta magára a ruháit, és amikor ősszel hűvösebbre fordult az idő, és előkerült a gardróbból a kabát, a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, milyen kellemetlen egy szinte állandóan ingerült ember keze ügyében lenni. Gyakran előfordult, hogy a munkából hazajövet nem a fogasra akasztotta fel a kabátot, hanem csak ledobta az ágyra, ami persze nekünk sem volt egy leányálom. Arról nem is beszélve, hogy ki-és begombolás címén néha úgy ráncigált minket fél kézzel, miközben a másikban ott volt a folyton csipogó mobiltelefon, hogy csoda, hogy a helyünkön maradtunk.

– Még szerencse, hogy Suszter bácsi erősen varrt fel minket – sóhajtott egy napon Gerzson, miután az ágyról végül mégiscsak visszakerültünk a szekrénybe. – Bele se merek gondolni, mi történne, ha valamelyikünk leszakadna!

Ha nem lett volna olyan sötét a gardróbban, és egy gomb is képes lenne ilyesmire, akkor láthatták volna a testvéreim, ahogy elvörösödöm. Én ugyanis nemcsak, hogy bele mertem gondolni, de sokszor azon kaptam magamat, hogy szinte kívánom is, hogy ez megtörténjen. Idővel ez lett a visszatérő álmom is: a varrásom meglazult, és a minimális ficánkolásra, amelyre magamtól is képes vagyok, cérnapórázom elengedett, méghozzá az utcán. Liza kisasszony észre sem vette, hogy az élemre esek és messzire gurulok, Gáspár öcsém meg harsogva bíztatott: Gurulj, Guszti! Gurulj, Guszti! Erről azonban egyiküknek sem beszéltem, mert még magam előtt is szégyelltem a dolgot. Aztán egy éjjel mégiscsak színt kellett vallanom, mert mint kiderült, álmomban beszéltem, és a fivéreim arra riadtak fel, hogy Gáspár álombeli szavait nyöszörgöm egyre hangosabban.

– Ébredj, Gusztáv! – szólt rám felülről Géza, mire kipattantak gombszemeim.
– Rosszat álmodtál – tette hozzá együttérzően Gedeon.
– Le fogok szakadni – súgtam magam elé.
– Á, ettől ne félj! – vágta rá magabiztosan Gellért. – Erős a varrásunk.
– Örülnék, ha leszakadnék – válaszoltam bátortalanul, előre félve attól, hogy ehhez mit fognak szólni a testvéreim. Mert hát mi másra vágyhat egy gomb, minthogy egy elegáns hölgy ruhatárának a kelléke legyen?
– Neked elment az eszed! – hápogott Gerzson. – És ha nem találnak meg utána? Hogyan varrnak akkor vissza?
– Nem akarom, hogy visszavarrjanak. Világot szeretnék látni.
– De hát nincsenek is lábaid, hogyan indulnál neki? És ugyan mihez kezdenél?
– Azt nem tudom – ismertem be keserűen.
– Na, látod! – zárta le a vitát Géza. – Aludj vissza, és felejtsd el ezt az esztelenséget!

A gardrób újra elcsendesedett, hamarosan már csak a testvéreim egyenletes szuszogását hallottam. Engem azonban az éjszaka további részében messzire elkerült az álom. Eszembe jutott Suszter bácsi műhelye, ahol egy pici dobozban laktunk használaton kívüli gombként, mégsem bánkódtam soha. A világom ott nagyon kicsi volt, de otthon voltam, Liza kisasszonynál azonban még hosszú hetek után is idegen maradt minden. Kötelességtudóan összezártam rajta fivéreimmel a kabátot, hogy ne érje a hideg, de nem tartoztam hozzá igazán. Hiányzott Suszter bácsi és Anna, és azt kívántam, bárcsak én is tele lennék ötletekkel, mert akkor tudnám, hogyan válhatnék többé egyszerű gombnál.

– Ne legyen a nevem Gusztáv, ha annyiban hagyom dolgot! – gondoltam magamban, és megfogadtam, hogy ha lesz rá lehetőségem, én igenis a szabadságot választom.