Várok egy szóra,
várok tőled egy hangra,
de hallgat minden.
Látom a mosolyt
a szomorú arcodon.
Dacol a lélek.
Dacol a szíved!
Megöl a várakozás,
jaj beszélj, szólj már!
Nézem a képed,
tudod, olyan vagy mint én
konok és makacs.
Harcolunk, várunk,
aztán nem kapunk semmit.
De várnunk, bíznunk
kell. Ha akarod,
átölel karom, szíve,
csak hívj, akarj, szólj!
Fiam, szeretlek!
Te bennem, belőlem vagy,
nekem vagy, neked
vagyok lényemmel,
az egész életemmel.
Hát gyere, ölelj
át, mond hogy szeretsz,
hiányzom Neked nagyon!
Szólj, várom nagyon…
5 hozzászólás
Szia! Érdekes úgy olvasni egy haiku-szerkezetet, hogy nem egyenrangú a forma a tartalommal. Mintha a szerkesztés csak spontán lenne, pedig hát nagyon is tudatos. Ügyes!
Kicsit szíven szúrt ez az írás. vers? Haiku-füzér. Ha peremgyerek nem írja, észre sem veszem a haiku-szerkezetet. Annyira megfogott, annyira a szívembe markolt ez az anyai szó, a vágy a gondolat aminek minden betúje a szinte száll repül a távoli gyermek, fiú felé. De Miért a szótlanség? miért a másikravárakozás az első szóért? A közeledésért? Egy anyának a makacssága akadály lehet ?
Szerintem nem.
szeretettel fefo
Sziasztok!
-Nagyon köszönöm Neked és Peremgyereknek is hogy olvastatok. A szerkesztés valóban haiku, de így , ebben a formában.
-Egy anya “makacssága” nem lehet valóban akadály és nem is az. A fiúnál ez a fajta szótlanság a megbántottság érzése – a távolság…:(
Sok szeretettel üdvözöllek mindketőtöket: Móricz Eszter
Ezt legszivesebben elküldeném az illetékesnek! Kíváncsi lennék véleményére.
Kedves Kati!
-Az Ő véleményére én is kíváncsi volnék nagyon!!!!!!! -De nem mond semmit ….hallgat!
Szeretettel üdvözöllek: Móricz Eszter