Szivárvány meséi – A vásárlás (ABC pályázat: Járgány)

Szivárvány egy szép tavaszi napon elindult, hogy vegyen magának egy polcot a nappalijába, mert a sok mesekönyv már kinőtte a helyét. Olyan gyönyörűen sütött a Nap, hogy meg-megállt, hogy arcát a fény felé tartva magába szívja a boldogságot, amit a napsugarak magukkal hoznak a Földre. Ha lassan is, de beért a Nevesincs Áruházba. Sétált, nézelődött. Élvezte a nyüzsgést. Ahogy ott sétálgatott a játéksarokban észrevett egy nyolc éves forma kisfiút, amint elmélyülten rakosgatta egymásra a Lego kockáit. Nem akarta megzavarni azzal, hogy odamegy, de a kisfiú észrevette, és Szivárvány mosolyát látva visszamosolygott.
– Miért mosolyogsz? – kérdezte nagy szemekkel.
– Olyan kedves volt a kép, ahogy dolgoztál. Eszembe juttatta mikor a lányom volt ekkora, mint most Te.
– És most mekkora?
– Bizony már tizenkilenc éves. Megnőtt, mint a te építményeid a kockák egymásra rakosgatásával. – a kisfiú elmosolyodott a képen, hogy egy gyereket a kockákra hasonlítanak.
– De hiszen én nem embereket, hanem autókat építek. Megnézed? – Szivárvány leült a picike székre és kezébe vette az egyiket.
– Ez pont olya, mint amilyet a számítógépen lehet építeni a legós játékban. Van valami neve is ennek az autónak?
– Minden autónak van neve. – mondta kicsit sértődötten a kisfiú. – Ez itt Ferrári. Nem látod?
– Most, hogy mondod. Tudod nekem lányaim vannak, és nem ismerik az autókat, ők mindent járgánynak hívnak, még a biciklit is.
– Hát az meg milyen név egy autónak, pláne egy versenyautónak???
– Nem valami szép, de nem értenek hozzá. Ez a másik, amit összeraktál, ez is versenyautó?
– Nem, ez egy Audi. Tulajdonképpen, mi az, hogy járgány???
– A járgány az . . . . . No most jól megfogtál. – nevette el magát Szivárvány. – Olyan könnyű kimondani egy szót, de biza nagyon nehéz megmagyarázni.
– Akkor nem is tudod?
– De, de, csak gondolkodom. . . . A járgány mindenféle jármű, amivel menni lehet. – és kifújta a levegőt, hogy ezt most jól kitalálta.
– A roller is az? – kérdezett vissza a kisfiú.
– Hát . . . , ezt át kellett gondolnom. Igen a roller is az. – Még építesz autókat? – kérdezte, hogy elterelje a szót erről a járgányságról.
– Nem építek, mert veled beszélgetek.
– Ez igaz. Hol vannak a szüleid?
– Ott annál a nagy szekrénynél. Látod? – mutatott kezében az egyik autóval a távolba.
– Látom. Szekrényt vesztek?
– Igen. Kicsi a régi szekrény a ruháimnak, játékaimnak.
– Milyen játékaid vannak?
– Rengeteg autóm. – itt megállt egy pillanatra és rámosolyodott huncutul Szivárványra – Járgányom. Vannak még plüss állataim, társasjátékaim. Van sok sínem, és mozdonyom, meg mindenféle kocsi hozzá. A mozdony is járgány? – kérdezte. Szivárvány is elmosolyodott.
– Nem tudom. Be kell valljam neked, nem tudom. Meg kéne kérdezni a lányomat.
– Akkor legyen a mozdony is az, jó?
– Jó. Ahogy elmondtad, sok játékod van. El tudod képzelni, hogy nekem nem volt játékom?
– Nem volt játékod?! Akkor mivel játszottál? – és elkerekedtek a szemei a csodálkozástól.
– Vásárolt játékaim nem voltak, mert nagyon szegények voltunk, de volt kukorica csutkából Csuti babám. Anyukám ócska ruhadarabokból vart neki ruhákat, apukám pedig fából faragott neki ágyat, összeszögecselt szekrényt, asztalt. Nagyon, nagyon jót játszottam a csutkababáimmal. Meséltem nekik, főztünk is, mindenféle finomat homokból, meg kavicsokból.
– Mit meséltél?
– Mit is? Sok mindent, amiket kitaláltam, meg amiket anyukám mesélt nekem. Te is szereted a meséket?
– Szeretem, de én inkább a rajzfilmeket szeretem nézni. Este régebben Anyu mesélt, de mostanában nem ér rá.
– Én szoktam mesélni még most is. A lányom a kritikusom, mert írok meséket is.
– Miről írsz mesét?
– Van egy hosszabb mese a teknősbékáról, meg sok kisebb maciról, lepkéről, kutyáról.
– Könyvben is benne vannak? – kérdezte kicsit másként nézve Szivárványra.
– Nem még nincsenek, de lesznek. Tudod sok pénzbe kerül egy könyv kiadása. Már egyszer volt egy barátom, aki segített volna kiadni, de megijedtem, hogy nem fog tetszeni a gyerekeknek.
– Megijedtél? – nézett rá csodálkozó nagy szemekkel.
– Meg bizony.
Ekkor értek oda a kisfiú szülei.
– Látom jól elszórakoztatta magát Misi. Szeret beszélgetni.
– Azt hiszem mindketten szeretünk beszélgetni. – kacsintott Misire Szivárvány. – No, akkor megyek is, mert így nem találok polcot a könyveimnek.
– Viszontlátásra.
– Szia! Hogy hívnak, még nem is mondtad! – nyújtotta nagy komolyan a kezét Misi.
– Szivárvány.
– Szia Szivárvány.
Szivárvány elindult, hogy megvegye, amiért elindult. Megállapította, hogy már megint jól elment az idő. Nem volt mérges, mert nagyon szeretett gyerekekkel beszélgetni. Sokkal, de sokkal érdekesebbek ezek a beszélgetések, mint a mesék, amiket írt. Talán össze kellene gyűjteni egy könyvbe az ilyen beszélgetéseket is.