Szeresselek

Mint ismeretlen a világban, egyszercsak megismertelek. Régóta sötétben vánszorogtam, de sorsom oda vetett ahol Te napsugárként osztod kincseid. Élők vígasza, betegek reménye, istennek angyala vagy te vidám természetű, ártatlan lélek. A legeslegelső pillanatban elraboltad szívemet, tudtam, te másmilyen vagy, szívedet teszed oda, ahova mások hibáikat, bűnüket. Ártanak, ölnek, gyilkolnak, ott, ahol te életet mentesz, és szeretsz.
Így gondoltam, éreztem az első másodpercben, de csalódnom kellett. Szemed, hangod volt az ígéreted, egész szíved enyém volt míg aztán a kép mögé láttam, egy sima papírlap az ígéret. Mögé pillantva egy fordított, homályos, szétmálló te voltál. Te. Aztán nagyon hosszú ideig így láttalak, szenvedtem nagyon. Tőled te drága angyal, én megmentőm, virágom, lelkem vígasza, szívem.
Hogy aztán újra önmagad voltál, az olyan, mint egy áldás, csoda, ajándék, kegyelem. Kitöltötted valódat, minden helyreállt bennem is. De még ez sem segített rajtam. A halál völgye, az utam, vonszolom testem, lelkem vérzik, marcangolja a fájdalom. Úgy érzem, minden pillanatban meghalok. Untattalak talán?
Reményt és erőt adtál, bársony volt hangod szívemen, és napról napra veled éltem innen a távolból, becsuktam szemem, újra hallottalak, láttalak, azt hittem, minden végtelen, szereteted múlhatatlan, napodnak fénye halhatatlan, nagyon szeretlek. Segítettél, felkapaszkodtam, majd elestem. Így történt évről évre.
Mentem hozzád életért, kis ideig tovább éltem, ahogy most is megláttalak, tündéri alakodat, tökéletes voltál mint mindig. Hogyan kérdezzem, miként mondjam el ami történt?
Siettél, és nem vettél észre? Nem hiszem. Direkt volt talán? Hogyan hihetném? Hangomat sem hallottad? Mert rám sem néztél? Fáradt voltál vagy gondjaid vannak? Első pillanatban szívem megdobbant mert nagyon kedves vagy nekem. Elmentél mellettem, odaköszöntem, nem hallottad. Majd fordultál és újra nem vettél figyelembe. Második köszönésemet sem hallván.
A papírlap helyén, egy hús-vér valód most darabokra tört, minden kis csonk elégett, szétmállott a levegőben. Csak néztelek. Te aki oly szépeket mondtál, szíved legmélyéből jött minden szavad. Nagyon szeretlek. Angyalom vagy, örökké, lelkemben mindenképp.
Mi történt veled? Hiszen a szeretet nem múlik el soha, a szív nem felejt. Ha szem nem lát, füled süket, kérdezem, de nem merem, sírok, de nem szabad, meghalok, de élek, elveszek és félek. Többé semmi sem lehet ugyanaz. Megváltozott minden, és nem szabad róla beszélni, sem tudni, sem megkérdezni, sem tisztázni. Semmit.
Megsértelek, ha elmondom. Megbántalak, ha megkérdezem. Nézek a semmibe, mereven, dermedten, örökre egyedül.
Veled maradtam, de nélküled élek tovább. S vajon kit szeressek benned? A képet amit alkottam szívemben rólad? Kit? Ki vagy drága szívem? Szavaidba kapaszkodom. Örökre szeretlek. Soha ne hagyj el angyalom.