Édes álom

– GISELLE:::> Már napok óta alig alszom,
Nem tudom mi lelte testem,
Doktorúr! Adjon valami csodaszert,
Kérem, segítsen!
– DOKTOR:::> Ej, lányom,fiatal vagy te még,
Hogy rászokj a gyógyszerre,
Próbáld ki a langyos tejet,
Elalszol egy kettőre!
– GISELLE:::> Mindent próbáltam már,
Higgye el nekem,
Alig bírom vonszolni,
elgyötört, fáradt testem.
Hajnalban még reménykedve nézem a felkelő napot,
Mindig úgy érzem,hogy végre alhatok egy nagyot.
De oly büszkén szórja rám narancsos sugarát,
Hogy megrémíti az álom egyetlen apró szikráját.
– DOKTOR:::>Nem lehet, hogy lelked az,mi ébren tart téged?
Nem lehet, ha alszol, úgy érzed véged?
– GISELLE:::> Legutóbb, amikor álmodni tudtam,
Emlékszem, hogy egy temetésen voltam.
Fekete ruhás emberek lepték el házunkat,
És én ott lebegvén láttam gondolatukat.
Semmi szánalom vagy részvét a halott iránt,
A gyászoló család egy könnycseppet sem kívánt.
Inkább ünnep volt és dorbézolás,mint halotti tor,
Csak ön volt doktorúr nagyon komoly.
Meg akartam nézni, hogy ki az,ki holtan fekszik,
Kinek a szemfedője, mely hamar darabokra foszlik.
Én feküdtem ott, én voltam a halott,
A megrettenéstől éreztem,hogy szívrohamot kapok.
– DOKTOR:::> Na látja, Giselle? Ez az,mi bántja!
Egy rémség miatt nincs édes álma.
Ne törődjön vele és ne mesélje senkinek,
bolondnak néznék vagy ördöginek.

Giselle megfogadta a tanácsot, és mély álomba merült,
De ezzel együtt aznap, más dimenzióba is került.
Álmában érte a halál, de senki nem lepődött meg,
Egyedül a doktor volt olyan, mint egy ijedt kisgyerek.
Úgy érezte, az ő hibája, hogy nem látott a dolgok mögé,
Hogy tiltakozólag nem szaladt a lány halála elé.
De még ő sem tudhatta, amit az emberek,
Hogy Giselle régóta halálos beteg.

1700-at írunk, kevés a gyógymód, bármilyen bajra,
Csak a család veheti észre, ha komoly baj van.
Isteni végzést láttak betegségében,
És el is fogadták azt, a maga hirtelenségében.