Indul a vonatom ki tudja hol áll meg
Mennyi állomás még a halál vagy az élet
Csak haladok egyenesen a nagy semmibe
Sohase féltem még az életben ennyire
Csupa furcsa ember, ismeretlen helyek
Talán csak álmodok, vagy vettem egy rossz jegyet?
Kiszállás nincsen, a vonat csak száguld velem
S elér egy állomáshoz én meg kinyújtom a kezem
Egy ismeretlen erő kihúz a vagonból
Magával ránt, s érzem ahogy átkarol
Megfordulok, s a halál nevet az arcomba
Fekete az arca, fekete a ruhája
Inenn nem szabadulsz, már az enyém vagy
Mondja a halál és mosolyogva szólongat
Gyere csak gyere, nincs már vissszaút
Fájó szívvel de követem ahova visz az út
Egyedül vagyok, teljesen egyedül
Ismeretlen földön állok s arcomra rémület űl
Mostmár megértettem, nem fáj a halál
Csak megijedsz mert nemtudod mi az ami ott vár!!
6 hozzászólás
Na önsajnálat megint megvan ! Egyre többet irsz a haláról minden rendben vagy csak tele beszélte a fejed az ……..! Én szeretlek de ha te iyleneket irsz akkor énis fojtatom amit abba hagytam ezt akkarod ? 🙂
Mi bajod? hülye vagy?????????? nem is szól ez önsajnálatról!!!!!!!!! Csak a halálról szól! Hülye luk
:-)) Nem akarok beleszólni ebbe a kis vitába, de én máshogy látom ezt a verset.
Nekem tetszik, szép és nagyon klasszikus megfogalmazás! Gratulálok Beya!
Az életről és a halálról szól, hogy sose tudjuk mi vár majd ránk, és az örökös rettegésről. A kiszámíthatatlanról. Ha jól értelmezem. Frobot meg sem említetted benne, semmi köze a kettőnek egymáshoz – mármint a versnek a szerelemhez…
Nah ez így van!!! Erről szól, ő meg csak már mindenhol rémeket lát!! mindegy..
Én meg a rémek ? 🙂 csak féltem már azis baj ?
Szeretlek!