A rengeteg titka – 2. fejezet

Költözés Sameville-ből

-Mi tartott ilyen sokáig? –faggatta Sid, amikor fekete rövidnadrágban és fehér pólóban betoppant a tornaterembe.
-Majd elmondom –Cleo beállt a háló alá, és várta a labdát. Sid középen toporgott, így pont szemben volt Cleo-val.
-Valami fontos? –kérdezte.
-Nem tudom. Mrs. Delpy behívatott magához.
Az ellenfél nyitott, Sid fogadta a labdát, de a következő pillanatban már a túloldalon volt a pont.
-Mit csináltál?
-Semmit. A tanulásról akart beszélni. Meg… -most a saját térfelükről jött a labda, Cleo feladta, a bal szélső lecsapta. Végre pontot szereztek. Cleo most egy darabig nem tudott Sid-hez szólni, mert a forgás miatt elég messze kerültek egymástól. Végül Cleo állt középen, Sid pedig feladó lett. –Meg kaptam tőle egy könyvet.
-Milyen könyvet?
Cleo gúnyos mosollyal válaszolt. –Az írását csak holdfénynél lehet elolvasni. Állítólag. Már ha van benne valami egyáltalán.
-Majd muti meg! –Sid visszaütötte a labdát. –Lehet, hogy van benne valami. Lehet, hogy titkosírás.
-Lehet… bár nem hiszem.
-Olyan fantáziátlan vagy! –Sid-et teljesen felpörgette a gondolat. –Lehet, hogy valamilyen mágikus lények csinálták. Mi van, ha ők akarnak így üzenni nekünk?
-Túl sokat nézted a Gyűrűk Urát. Vagy az agyadra ment a sok Internet. Mi van, ha egy hülye vicc az egész?
-Mrs. Delpy-t… -Sid feladta a labdát, Cleo visszaütötte. -… olyannak ismered, aki ilyen hülyeséget találna ki?
-Nem igazán.
Ezek után már nem sokat beszélgettek, inkább csak játszottak. Háromnegyed óra múlva kaptak egy kis pihenőt. Cleo megmutatta Sid-nek a könyvecskét. A lány forgatta a kezében egy darabig, majd visszaadta.
-Szerintem akkor is járj utána. Nem veszíthetsz semmit.
Cleo úgy érezte, Sid-nek igaza van. Úgy döntött, éjszaka kideríti, mi igaz a históriából.
-Vissza kéne mennünk.
-Igazad van –Cleo felkapta a vizét, és követte barátnőjét a terembe.
A meccs után Cleo és Sid még ott maradtak egy kicsit ütögetni a pályán. A könyvet nem hozták fel többet, de Cleo agyában folyton ott motoszkált, mint egy idegesítő légy, amit nem lehet elhajtani. Hazaérve is csak arra tudott gondolni, és alig várta az éjszakát. Éppen tv-t nézett, mikor az édesanyja megérkezett.
-Szia, Cleo –köszönt, és ledobta magát a karosszékbe (a kanapét Cleo már elfoglalta). Hátravetette hosszú, szőke haját, amely a megtévesztésig hasonlított a lányáéra. Masszírozni kezdte a nyakát.
-Szia, anyu. Milyen volt a munka?
-Nem ment túl jól. Egyre jobban le vagyunk égve. Ma hárman is felmondtak –Cleo-ra nézett nagy, mandulabarna szemeivel. –Nem tudom, meddig húzzuk még.
Anne Swank egyedül vezetett egy egész ruhagyártó céget, és mostanában igazán rájárt a rúd. A vállalat a csőd szélén állt, és úgy tűnt, semmi sem rántja vissza onnan. Az alkalmazottak a kevés fizetés miatt sorra léptek ki, megrendelés pedig alig akadt.
-Csak úgy kiléptek? Nem mondtak semmit?
-Nem –sóhajtott Anne. –Nem jöttek be dolgozni, csak üzentek Karl-lal. A helyzetet elnézve, azt hiszem, el kellene költöznünk Sameville-ből.
-Micsoda?? De mért?
-Itt minden túl drága. És ez a nagy ház felesleges kettőnknek.
Cleo szíve nagyot dobbant. Imádta Sameville-t, és nem akart elmenni. Még jobban imádta azonban az otthonát: a nagy viktoriánus házat, földig érő ablakokkal, magas mennyezettel, ódon falakkal, széles lépcsővel. Sajátos hangulata volt az itt élésnek, Cleo napról napra új dolgokat fedezett fel, új rejtekajtókat talált, amelyek régi dolgozószobákba, cselédszobákba vezettek. Egyszer még egy titkos alagútra is rálelt, ami kivezetett a városon túlra.
De mégis amit az egész környéken a legjobban szeretett, az a kertjük végében kezdődő, hatalmas kiterjedésű erdő volt. Kiskorában gyakran kóborolt a szélén (beljebb nem engedték), és saját szórakoztatására történeteket talált ki manókról, tündérekről és gonosz szörnyetegekről.
-Nem költözhetünk el –jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
-De muszáj lesz, Cleo.
-Megpróbálunk kevesebb pénzből élni. És eladhatunk pár dolgot. És… és keresek munkát a suli mellett. Biztos van valami, amit délután vagy kora reggel csinálhatok…
-Cleo…
-Nem megyek innen sehova.
Anne Swank hozzáállása megváltozott. Szemében megjelent az elszántság, és parancsoló hangon így szólt:
-De igenis jössz. Most pedig nyomás fel a szobádba, és vacsoráig látni sem akarlak. Azt hittem, ennél érettebb vagy, de úgy látom, tévedtem.
Cleo feltrappolt a lépcsőn, és becsapta maga mögött a szobája ajtaját. Nagyon haragudott az édesanyjára. Jól tudta, hogy neki sem könnyű, de szentül hitte, hogy ha igazán akarná, megtarthatnák a házat. De ő mindig csak magára gondol. Most is könnyebb volt menekülni, mint szembenézni a problémákkal. Anne Swank mérhetetlenül büszke nő volt, és Cleo érezte, hogy a kudarc emléke elől szalad el. A lány édesapjáról sem beszélt soha, annyira sértette az önérzetét, hogy elhagyták.
Cleo úgy döntött, sétál egyet. Egész meleg volt a levegő egy október hetedikei naphoz képest. Végigballagott a szomszédos utcákon, majd a városközpont felé vette az irányt.
Sameville tipikus kisváros volt, takaros kis házakkal, apró utcákkal, zöldellő kertekkel. A főtéren ez aprócska kis templom álldogált, mellette a polgármesteri hivatallal. A sétálóutca, amelyen a legtöbb bolt sorakozott, a főtérről nyílt. Kis kövekkel volt kirakva, és a járda mellett fák álltak, amelyek most szomorúan hullatták megsárgult leveleiket, hogy aztán az utcaseprők összeszedegessék őket. Az utca végén egy park kezdődött. Itt az avar sűrű volt, hangosan zizegett Cleo lába alatt. A lány mintha egy festménybe lépett volna bele: pompás színkavalkád fogadta, a pirostól elkezdve a narancssárgán át a zöldig. A liget szélén állt a színház, büszkén, megingathatatlanul. Cleo sokszor járt már erre. Maga is állt már színpadon, a legszívesebben mégis azokra az estékre emlékezett vissza, amikor édesanyjával nézték a színdarabokat.
A lány lassan visszakanyarodott a főútra. A nap már lenyugodni készült, a horizonton élénkrózsaszínre festette a felhők alját. Az utcai lámpák pislákolva életre keltek.
Cleo épp egy buszmegálló előtt haladt el, mikor a busz lefékezett mellette. Kapva kapott az alkalmon, és felszállt rá. Mire hazaért, már teljesen besötétedett.
-Megcsináltad a leckédet? –üdvözölte az édesanyja.
-Meg –köszönt Cleo is, majd felrohant a szobájába. Már azon járt az esze, éjszaka hogyan fog kilopakodni a házból, hogy az erdő széli kedvenc fáján elolvashassa a kis fekete könyvet. Ezen gondolkodott akkor is, amikor lement a földszintre, hogy felvigye a szobájába a vacsoráját, és még mindig ez foglalkoztatta akkor is, mikor fogat mosott, és a meleg paplan alá bújt. Felhúzta az ébresztőóráját éjfélre, és a párnájára hanyatlott.
„Már csak két és fél óra” –gondolta, és elmosolyodott.