Kedves Zyll (1)

Annyi minden történt ezen a héten, hogy azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Talán az elején, az lesz a legegyszerűbb.
Minden remekül alakult, míg meg nem jelent Greece, a maga kis nyálas öltözetében és stílusában.
– Sziasztok! – köszönt Greece.
– Szia! – mondta lassan Tom, végig mérve Greece – t.
Azonnal látszott rajta, hogy itt már nem segíthet senki, és akármit is akart mondani, most már nem lényeg, mert már Greece foglalkoztatta. Én természetesen feleslegesnek éreztem magam, ezért eljöttem.
Rögtön hazafele indultam, át a parkon, mikor találkoztam Mike – al. (Tudod, az, aki bazira belém van esve, de szegényke olyan ronda, mint a bűn.) nagy nehezen leráztam, és folytattam az utamat hazafelé.
Otthon már anya várt. Éppen vacsorát készítet a konyhában.
– Szia, anya! – odamentem, és az arcára adta egy puszit.
– Szia, kicsim! – köszönt vissza.
– A szobámban leszek. – mondtam neki, és elindultam felfelé a lépcsőn.
– Rendben. Fél óra múlva kész a vacsi. – mondta anya.
– Oké. Addigra visszajövök. – kiabáltam az ajtómból és becsuktam magam után.
Lehuppantam az ágyamra, és becsuktam a szemem.
– Drágám, kész a vacsora! – kiabált anya a lépcsőn fölfele jövet.
– Mi, mi van? – ébredtem fel kómásan.
– Kész a vacsi. – mondta anya az ajtóban állva.
– Ja… Akkor megyek. Válaszoltam, még mindig félkómásan.
A lépcsőn haladtak lefelé a lépcsőn, egészen a konyhaajtóig.
– Gyere, ülj le enni, a kedvencedet főztem. – mondta anya elmosolyogva.
Kihúztam a széket és leültem anya mellé, az asztalhoz.
– Jó étvágyat! – mondta anya.
– Jó étvágyat! – válaszoltam.
Vacsora után felmentem a szobámba, rendet raktam, bepakoltam és elmentem fürödni.
Már a paplan alatt feküdtem, mikor anya bejött és leült az ágyam szélére.
– Kicsim, valamit el kell mondanom.
Lekapcsoltam a TV –t:
– Mond csak, figyelek.
– Ma bent voltam a cégnél, és azt mondták, hogy áthelyeznek minket, ezúttal Spanyolországba, Guadalajara – ba küldenek. Míg a nyáron itt fogok dolgozni a környéken, de a sulit már ott kell kezdened.
– De itt még el sem kezdték az építkezést, és már május van. – feleltem a könnyeimmel küszködve.
– Sajnos már le is mondták, mert túl drágának találták a terveket.
– És mi lesz a barátaimmal? – egy könnycsepp csordult ki a szememből, végig az arcomon. Anya egy zsebkendővel letörölte a nyomát.
– Majd velük is tartod a kapcsolatot, mint a többiekkel. – anya felállt és kisétált az ajtómon.
Még egy darabig az ágyamon ültem, és sírtam, közben azon tűnődtem, hogy vajon miért kell már megint elköltöznünk.?!