Látszat könnyeket hullajt a hajnal
Fehér ruhában flangál szüntelen
Összebújik a hűvös talajjal
Hetente többször ilyen hűtelen
Játszik a fénnyel, érzéssel, s velem
Homályos képet mutat magáról
Ezernyi szemcse borítja kezem
Eloszlat minden reményt a máról
Hasztalan keresem helyét a létnek
Élhető helyet alig találok
Szürke fátyolból holnapok lépnek
Romos múltamból mindent szanálok
Képtelen képek cikáznak bennem
Ahogy a reggel egyre közeleg
Nyíló virágnak kellene lennem
Aki naponta nyíltan enyeleg
Ágrólszakadtként, koldusként járok
Velem kullognak a hétköznapok
Végig kísér gazok lepte árok
Miközben érzés nélkül maradok
6 hozzászólás
Kedves Éva!
Elég borongós hangulatot áraszt ez a vers!
Persze, mit várhat az ember kora hajnalban!:-)
Üdv:dodesz
Szia Dodesz!
Valóban, egy átmeneti hangulat sötét lecsapódása ez.
Azért köszönöm, hogy olvastad.
Üdv-Éva
Kedves Éva!
Nagy érdekődéssel olvasom a többi munkádat is, akármilyen hangulatot árasszanak!
Üdv:dodesz
Ennek igazán örülök:)))
Üdv-Éva
Érdekes, hogy a rímképletek milyen módon fokozzák a végkifejletet…
A szürke égbolt is így vált feketére.
Éva!
Gratulálok ehhez a művedhez is.
Kedves Tamara!
Megtisztelő ez a figyelem, amit versemre fordítottál.
Köszönöm értékes véleményed.
Szeretettel: Éva