A csónakod leszek, ha kell
sebes folyódon át,
kabát, mi télen átölel,
ha felsüvít a nád,
s ha kell, a jó szeled leszek,
mi téged átsegít,
ne félj, ha jő a fergeteg,
de el sosem merít.
Az ár hiába dolgozik,
szeretne mélyre bár
lehúzni, át a partokig
szelem folyód tovább,
a dokkba érve réveteg
csak arra gondolok,
a visszaúton én veled
mikor hajózhatok?
2 hozzászólás
Szia Imre! 🙂
Nagyon örülök a versednek, mert az utóbbi időben ritkán találkozom hibátlanul megírt kötött formákkal.
A tartalmi mélységen túl tökéletes ritmust hozol, úgy hullámoznak a tiszta négyes-hármas jambikus sorok, hogy sodornak magukkal, akár a folyó hullámai. Soráthajlásaid rásegítenek erre a hullámzásra, csak bele kell merülni, élvezni a lebegtetést, máris elkap egy jótékony áramlás, mely magával visz egy különleges világba, amit én igazi versélménynek nevezek.
Köszönöm ezt az élményt. Érezd jól magad a Napvilágon! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin,
jólesett a kedves fogadtatás, köszönöm.
Barátsággal, Imre