Hiába, hát megint velünk szakadt a part,
az álmaink a vad folyam sodorta el,
a test, amit csupán a balgaság takart,
merült alá, akár a szétfoszolt lepel.
Pedig reményeink között kutathatott
a vágy, de lám, amit talált futóhomok,
gyökértelen maradt a fánk, kivágatott,
nem ülnek ágaink alá zarándokok.
Kegyetlenül lenyesve mindenünk oda,
a kérgeink lehántja horzsoló meder,
a tékozolt szerelmeink szelíd sora
vad éjeink feledve, lassan elkever.
Lehet, hogy eljutunk az óceánba majd,
hol egy kopár sziget felé cibál a szél,
s ha ott konok magunk a földben újra hajt,
talán sosem megyünk megint a part felé.
2 hozzászólás
Kedves Imre!
Egyéni meglátásaid tükrözik a sorsunkat
ezer oldalról fenyegetö nehézségeket!
“Pedig reményeink között kutathatott
a vágy, de lám, amit talált futóhomok”
Nagyon tetszett!
Gratulálok:sailor
Szép napot!
Örülök, hogy olvastad, kedves sailor.