Örökké félni és remélni
Fájó szívvel a csillagokra nézni
Tágra nyílt szemekkel hinni
Hogy újra itt lesz,fogom érezni
De remény és igazság messze áll egymástól
Aki nincs többé nem jön,hiába várom
Bármennyire bízok,hogy itt lesz újra velem
De már soha többet nem fogja meg a kezem
Búcsúzni kell hát tiszta érző szívvel
S elhinni hogy van élet ha nincs a földön itt len
Valahol a felhők fölött van egy másik világ
Ahol minden szép és nem szenved senki már!
6 hozzászólás
Ááá… Beya, amint soraid olvastam, annyira sajgott középen a szívem, annyira fájdalmas vers. De nagy hatással van az emberre.
Ezt a MIsinek irtad ? jólett !grat.
Nekem az agyam sajgott, mikor képzeletben helyreraktam a szétírt verset…
Nem írtam senkinek csak úgy jött!! Tényleg!! Cs.Pál: Miért sajgott az agyad??
Szörnyen nehéz elfogadni, hogy a szeretett személy nincs többé. Igazad van, ilyenkor az ember abban bízik, hogy egy másik világban még találkozhatunk.
Fájdalmas visszaemlékezés a versed és megpróbál elfogadható magyarázatot találni a megmagyarázhatatlanra.Szép lírai költemény.