Várok rád egy üres állomáson
Egy el nem indult lelket
Egy oszlopot szorítok helyetted
Síratom a megsem született szerelmet
Fejem ráhajtom elképzelt válladra
Oh, mily hideg és kemény
Vágyainknak gyötrelem az ára
Helyetted egy oszlopot szorongatok én
Jönnie kellett volna valakinek
De elkéstem az álom vonatot
Bolyongok egy üres állomásom
És ölelem a hideg oszlopot
Mennyi búcsú lett semmivé e helyen
Mennyi szerelem futva távózott
Én ugyis téged foglak várni mindig
Nem azt az árva, hideg oszlopot
2 hozzászólás
Szép ábránd, vágyakozó szerelem… s helyette a hideg oszlop. Jó vers, grat!:)
Szia Munkácsy!
Nagyon szép szomorú vágyakozó be nem teljesülés lett a versed…
Örülök, hogy olvastalak!
Szeretettel: Levélke