Bűntudat, ami nem ereszt el soha…

Késő éjjelre járt az idő amikor jött a telefon, hogy elveszítettem apámat… Egy hűvös hang szólt bele a telefonba és közölte velem a tényeket.
– Meghalt az apja és ez volt az első szám aki felvette nekünk a telefont. Kislányom, így volt beírva az apja telefonjába. Pár perc beszélgetés után letettük.
– Apámmal már évek óta nem találkoztam és nem beszéltem. Megvolt rá az okom, sokat szenvedtem miatta, nem volt egy jó ember, főleg nem egy “mintaapa”, de amikor jött ez a telefon és meghallottam a másik vonalban lévő nő hangját ezzel a hírrel a szívem összeszorult, a gyomrom görcsbe rándult, a torkom elszorult, a szemeim könnybe lábadtak.
– Az első gondolatom az volt, bárcsak beszélhettem volna vele, bármilyen ember is volt. – Zokogni kezdtem. Reggel felhívtam a család többi tagját és közöltem velük a hírt. Édesanyám hidegen fogadta ahogy a többiek is. Megértettem őket… Én másképpen fogtam fel, bűntudatot éreztem, hogy évek óta nem beszéltem vele. – Talán megváltozott azon kezdtem el töprengeni. Próbálkozott az évek alatt kapcsolatba lépni velem, de bennem nagyobb volt a harag és a sértettség.
– Néha hajlottam volna afelé, hogy beszéljek vele, de olyankor azokra a szörnyű évekre gondoltam, amikor még együtt éltünk. Azokra a szörnyűségekre gondoltam, amiket tett, és máris izzott a szemem a dühtől és inkább hagytam az egészet. De amikor közölték velem a hírt, összetörtem egy pillanatra, mert tudtam, hogy akármilyen is volt, nem szabadott volna a haragnak és a gőgnek teret engednem, mert az apám volt, bármiket is tett.
A harag rossz tanácsadó, a legrosszabb. Nem hiába az egyik főbűn, amiből kiindul minden egyéb aljas cselekedetünk. De már késő, többé nem beszélhetek vele és nem tudhatom meg, milyen emberré vált az évek alatt. Elment és vége…
A temetésére elmentem és a távolból figyeltem a ceremóniát. Nem volt nagy tömeg a temetésén, pár rokon és ismerős.
– Amikor az utolsó ember is elment, odasétáltam a sírjához… Üresség fogott el, csak néztem a földet, amibe elhantolták. Azt se tudom, hogy a testét tették-e a földbe vagy csak a hamvait. Elidőztem kicsit és emlékezni próbáltam rá, de csak a rossz dolgok jutottak eszembe vele kapcsolatban, mégis mardosott a bűntudat, legalább esélyt adhattam volna neki egyszer egy találkozásra…
– Egy órát töltöttem “vele” egyedül. Ameddig ott voltam, tisztáztam magamban a dolgokat és megértettem, nincs mit tennem, bele kell törődnöm, ezt a terhet cipelni fogom magammal életem végéig. Talán majd a másvilágon találkozunk és más ember lesz ott, talán akkor megbocsájtok neki és ő is nekem…