Élmények északon 1.

ELSŐ FEJEZET

Rasmus és testvére Aaron a feleségével Finnországban, Ivaloban telepedtek le. Ez az egyik legnagyobb település, Lappföldön található és rendelkezik reptérrel is. Az Ivalo folyó partján terül el. Itt zajlott az első aranyláz, azért is nevezik „Arany folyónak”. Kissé zord, vadonnak tűnő, de festői táj. Ezt a területet tekintik a Mikulás hagyományos hazájának. Lappföldön nyáron éjszaka is világos van, ekkor az éjféli napsütés fantasztikus. Ebben az időszakban lehet a folyón sétahajózni, de alkalmas a kenuzáshoz, vagy túrázni a hegyekben. Kuttura és Ivalo között, a hetven kilométeres szakaszon jó néhány vadvízi zuhatag található. Tél idején pedig síelni, motoros szánozni, rénszarvas és husky szafarira, valamint hótalpas gyaloglásra van lehetőség.
A hótalp lényege, hogy a bakancsnál nagyobb méretű legyen. Ne süllyedjen bele a hóba, hiszen a hó felszínén való haladást segíti elő, függetlenül a hóréteg vastagságától.
A sarki fény, leírhatatlanul romantikus és csodálatos. Hetente több alkalommal is megfigyelhető, többnyire november és április között. Azon a helyeken látható leginkább, ahol teljes a sötétség. Fontos a derült égbolt és a sarki fény aktivitása, hogy megfelelő erősségű legyen. Az északi fény – Aurora boreális –, a római Auroráról – hajnal istennőjéről – kapta a nevét. Ehhez a lélegzetelállító jelenséghez több népi legenda fűződik.

Lappföldön az őslakos számik, úgy gondolják, hogy ezek a táncoló fények, amikor megjelennek az égbolton, egy mágikus tűzróka halad át és a farkával széjjel söpri a csillagport.
A másik legenda szerint, az északi fény lehullt az égről és csapdába ejtette pár partmenti kő a Labrador – félszigeten. Egyszer arra járt egy eszkimó harcos és lándzsájával megpróbálta kiszabadítani őket, ám nem járt sikerrel. Ezért a fényt továbbra is fogva tartják a kövek. Így ala-kult ki az elbűvölő színekben játszó, labradorit drágakő.
Tulajdonképpen, amikor a napszél eléri a Földet, a Nap felől érkező elektromos részecskéket, a Föld mágneses mezője eltéríti. A protonok és elektronok ilyenkor összeütköznek a bolygó légkörében lévő különféle gázokkal, ezek festik meg a más és más alakzatú, színű fényformákat. Az ütközés magasságától függenek a színek kialakulása. A vörös, kék és ibolya inkább alacsonyabb szélességeken láthatóak. A légkör gyakoribb összetevője az oxigén miatt a vörös és világoszöld, sárgás szín. A nitrogén következtében, kék és ibolya tűnhet fel.
A formája igen változatos, gyakran fátyolra, függönyre, ívelt szalagra vagy sugár, fénynyaláb alakzatra hasonlít. A függöny alakzatokat párhuzamos sugarak alakítják, melyek a helyi mágneses mező irányát mutatják meg. A Műholdról készült felvételeknél olyan, mint egy fénygyűrű, amely glóriaként veszi körül a mágneses pólust.
Az északi népek legendái arról is szólnak, hogy hangja van a fényjelenségnek. Két fajtáját figyelték meg az egyik suttogásszerű, a másik pedig reccsenő vagy csattanó hangot képez.
A család beleszeretett ebbe a Pazar tájba és nyitottak egy kávézót, abból tartották fent magukat. A süteményeket Aaron felesége sütötte, az újításaival mindig akadt valami különlegesség. Jól ment az üzlet, igyekeztek bővíteni a kínálatot egyedi teafélékkel is. Többnyire Aaron volt az anyagbeszerző. A helyiség nem túl nagy területű, de impozáns belsővel rendelkezett. Bárpultot és boxokat alakítottak ki, hogy mindenki megtalálja a kedvenc helyét. Főleg törzsvendégek jártak hozzájuk. Az emeleti részt átformálták lakásnak. Évekbe telt, amíg elnyerte a végső formáját. Rengeteget dolgoztak, hogy a vállalkozásuk idáig eljusson.
Aaron és felesége Helmi, már szerették volna, ha gyermekük születik. Alig telt el két év és a kis Niilo már pólyájából szemlélte a világot. Rasmus is nagyon boldogan fogadta, sok időt töltött vele. Becézgette, babusgatta alig várta, hogy felcseperedjen. Neki még nem sikerült családot alapítania, mert az első szerelme, akit eljegyzett más karjába kívánkozott. Ez a csalódás nagyon megviselte, nem gondolt új kapcsolatra. Bátyjánál jó tíz évvel volt fiatalabb, így az idő sem sürgette. Nagyon szeretett olvasni, szabadidejének egy részét ezzel töltötte. Vasárnap és hétfőn szünnapot tartottak.
A Nap fénye megcsillant a folyó víztükrében. Igen kellemes időjárási viszonyok ígérkeztek.
– Rasmus! Helmivel lemennénk a folyón, ha tudnál vigyázni Niilora – vetette fel Aaron.
– Persze, szívesen – válaszolta készségesen.
– Jó testvér vagy, sokat köszönhetek neked – folytatta és átölelte öccsét.
– Én is neked, kedvenc bátyám – mondta nevetve.
– Rasmus, én is nagyon köszönöm neked. Már régóta tervezzük Aaronnal ezt az utat, de mindig közbejött valami. Niilonak mindent odakészítettem, estére megjövünk – folytatta Helmi.
– Rendben, ne aggódjatok, csak vigyázzatok magatokra, mert hirtelen kanyarodnak és veszélyesek a zuhatagok – intette őket Rasmus.
– Tudom, már megtettük veled ezt az utat, emlékszel? – kérdezte Aaron kajánul.
– Igen, azért mondtam – válaszolta Rasmus mosolyogva.
A fiatal pár mindent összekészített a vadevezéshez, majd elindultak. Jó háromnegyed részét megtették már az útnak, amikor megálltak pihenni egy kisebb szigetnél. Gyönyörködtek a varázslatos tájban és élvezték a csend dallamát. Jó nagyokat szippantottak az éles levegőből, miközben megették a szendvicseiket.
– Aaron ez annyira mesébe illő, én olyan nagyon boldog vagyok – szólalt meg Helmi és odabújt párjához.
– Én is drágám, – válaszolta és hosszasan ölelte magához.
– Talán indulnunk kellene, hogy még lent elérjük az utolsó kompot – indítványozta Helmi.
– Rendben szívem, mehetünk – válaszolta a férje.
Az utolsó zuhataghoz érkeztek, amikor egy szikla megdobta a kenut és felborultak vele. Erősen kapaszkodtak belé, ám a következő éles kő darabokra törte a csónakjukat.
Rasmus az egésznapját örömmel töltötte Niiloval, sokat játszott vele és mesét olvasott. Már későre járt, kezdett aggódni a szüleiért. Gondolta eltelhetett az idő és nem érték el az utolsó kompot. Emlékezett rá, hogy amikor a bátyjával volt, ők is épp csak felléptek rá az utolsó pilla-natban. A kisfiút lefektette és elaltatta, bár nem ment könnyen hiányzott neki apa – anya jóéjt puszija.
Eltelt a másnap és még mindig nem érkeztek haza. Ekkor már vészjósló gondolatok jártak a fejében. Niilo is egyre türelmetlenebb volt, nagyon hiányoztak a szülei. Rasmus értesítette a mentőcsapatot. Keresték helikopterrel és motorcsónakkal is eredménytelenül. Két nap elteltével a kenu pár darabját megtalálták, innentől egyértelmű volt számukra, hogy balesetet szenvedtek. A kérdés csak az, hogy sikerült – e partot érniük. Szárazföldön folytatták tovább a kutatást.
Aaron és Helmi, igyekeztek kiúszni a partfelé, ellenben a sodrás a folyón nagyon intenzív volt. Az asszony egy faágba kapaszkodott, így próbált meg tovább haladni. Egy hatalmas hullám neki dobta őt a következő sziklának. A fejét beütve eszméletét vesztette, majd elmerült.
Aaron kis ideig együtt úszott feleségével, de később eltávolodtak egymástól az áramlás miatt. Messzebbről, még látta őt, aztán egyszer csak eltűnt.
– Helmi! Helmi! – kiabálta kétségbeesetten.
A vad zuhatag hangja azonban elnyomta kiáltozását. Kimerülten kapaszkodott egy darab fába és küzdött az ellenárral, majd ernyedten csúsztak le kezei róla. Egy – egy pillanatra még feltűnt, azután végleg elnyelte a zord folyó.
Jó pár nap elteltével Rasmus már sejtette, hogy nem hozhatnak jó híreket a bátyjáékról. Csüggedt és gondterhelt lett. Semmi hír nem érkezett felőlük, bár a kutatás folyamatos volt. Niilot nagyon nehezen tudta vigasztalni, hiszen a gyermek látta nagybátyja szomorúságát. Két hét is eltelt, mire partra sodorta a folyó a holttestüket, jóval messzebbre. Tisztességgel eltemette őket, ám vígasztalhatatlan maradt, Niilo lett a mindene. Úgy nevelte és vigyázott rá, mint a szeme fényére. Amit csak lehetett megadott neki. Az ott élők nagyon szerették a családot és az együttérzésüket azzal mutatták ki, hogy amiben csak lehetett segítettek nekik.
A szomszédban élő házaspárnak fia Joel, egyidős volt Niiloval. Az asszony elvállalta, hogy napközben vigyáz a gyermekekre. A férje pedig a kávéházban segített Rasmusnak. A két fiú, szinte testvérként növekedett.
Többször kimentek a szülők sírjához és elcsendesedve, gondolataikba mélyedve üldögéltek ott, majd elmondtak egy imát.
– Rasmus, akkor az én szüleim, már soha többé nem jönnek vissza hozzám? – kérdezte sírva Niilo.
– Ebben a formában nem kisfiam – és könnyek között ölelte magához Niilot.
– De, hol vannak ők most?
– Nézz fel az égre, látod? A felhőkön túl egy más, láthatatlan világ kezdődik és ott laknak a lelkek. Ők most onnan néznek le és vigyáznak rád – válaszolta.
– Akkor anya és apa már lelkek?
– Igen.
– Nekem nagyon hiányoznak, miért mentek oda és hagytak itt engem? Talán rossz voltam, vagy már nem szerettek? – kérdezősködött tovább sírva és még szorosabban bújt a férfihoz.
– Nem, nagyon szerettek és most is nagyon szeretnek téged Niilo. Tudod ez kicsit bonyolultabb, mint ahogy most megértenéd. Megígérem, hogy mindent el fogok neked magyarázni és megtanítalak arra, amit én is tudok. Most fogadd el azt, hogy Isten, akkor szólítja magához a lelkeket, ha már itt elvégezték az elrendelt feladatukat és a lelkek országában folytatják tovább a munkájukat. Érted?
– Azt hiszem – válaszolta búsan szemeit törölgetve. – Rasmus, ha engem is hazahív Isten, akkor találkozhatok majd velük?
– Igen, de ahhoz olyan jó embernek kell majd lenned, mint amilyenek ők voltak – válaszolta és megpuszilta fejét a fiúnak.
– Megígérem! – vágta rá Niilo felcsillanó szemekkel.
– Isten segítsen ebben téged gyermekem. Addig is megtanítalak arra, hogyan tudod érzékelni a jelenlétüket és tudsz majd gondolati úton kommunikálni velük, ha szükségét érzed. A látás Isten adománya, azt el kell érni.
– Köszönöm Rasmus! Mikor kezdesz tanítani?
– Majd szép lassan és folyamatosan, türelem. Talán holnaptól az alapokat elkezdhetjük.

– Az jó lesz, már várom!
A férfi kézen fogta a fiút és hazaindultak.

Folytatódik…