A családfelállításról

Talán egy éve találkoztam a családfelállítással, mint a pszichoterápia egyik talán kevesek által ismert ágával. Az akkori énem azt mondaná, hogy véletlenül. Ma ezt inkább úgy fogalmazom, hogy az út, melyet járok beletorkollott a Bert Hellinger nevével fémjelzett módszerbe.
Úgy mentem el az első ilyen csoportfoglalkozásra, hogy meglehetősen szkeptikus voltam. Őszintén bevallom, hogy csak a kedvesem miatt mentem bele ebbe a hétvégi kicsit különösnek ígérkező programba, és mára ott tartok, hogy tanulom a módszert, sőt gyakorló csoportunk van, ahol mi képzősök gyakoroljuk a tanultakat. A csoportban részint egymás problémáit boncolgatjuk, részint az ismerősi körből érkező vendégek dilemmáira próbálunk megoldást találni.
A családfelállítással való első találkozás döbbenetes hatást gyakorolt rám. Akkoriban még kerestem a magyarázatokat, hogy mitől működik ez a rendszer, de mára ez megváltozott. A magyarázatot nem keresem, hanem elfogadom, hogy igen működik, és mellékes, hogy hogyan, mi módon, a lényeget, az eredményt kell nézni, ami ugyan nem azonnal jelentkezik, hanem hetek, s hónapok múltával kezd a felszínre kerülni.
Mi is a családfelállítás? A módszer önmagában azt kell, hogy mondjam igen egyszerű… és mégsem, hiszen rettentő szerteágazó és összetett. A lélek rezdüléseit vizsgálja az egyén családi rendszerében. Abban a rendszerben, mely minden embernek van, és bele tartozom én a szüleim, a nagyszüleim, a dédik…, tehát azok a személyek, melyektől bármilyen furcsán is hangzik az életet kaptam, akik ilyen vagy olyan formában bennem vannak.
Bert Hellinger mondja, hogy a legnagyobb ajándék, melyet egy gyermek kap a szüleitől az élet.
Számomra ez egy nagyon szép gondolat, mely tanít. Tanít a szeretetre, és a tiszteletre, és nem csak a szülőkkel kapcsolatban, hanem a nagyszülőkkel, a dédszülőkkel… és folytathatnám a felsorolást.
Szeretet. Milyen szép szó, és mégis, néha milyen nehéz megvalósítani. A lelkünk szintjén mindannyian csodálatos emberek vagyunk. Érzékeny érző lelkek, akik ha nem is vallják be, nagyon tudnak szeretni, de valamiért nem tudjuk ezt kifejezésre juttatni. Miért? Ez nagyon változó, erre mindenki egyénileg tudja megadni a választ. Ám amikor keressük a miértet, arra nagyon figyeljünk, hogy legalább magunkkal szemben legyünk egy percre őszinték, és ne gyártsunk indokokat. Egyszer mindenki megengedheti magának, hogy… egyszer?
Mire is jó ez az önismereti módszer? Miben is adhat egy kis mankót, segítséget?
Kis túlzással ez a technika átszövi a mindennapjainkat. Képet adhat lelki válságaink gyökerére, a betegségek lelki okaira (gondolok itt a rákra, az asztmára, különféle bőrbetegségekre, sőt arra, hogy miért nem sikerül az orvosilag egészséges anyukának a teherbeesés, stb), a partnerkapcsolati gondokra. A gyász, a születés, az abortusz, a szülőkel való viszony… és ismét csak azt kell mondanom, hogy folytathatnám még sorokon keresztül a felsorolást, hogy milyen mélységeiben nagy egyéni drámák gyökereire tud rámutatni, s képpel szolgálni. Képet adni például arról, ha egy újszülött néhány éjszakát az édesanyja nélkül tölt el a kórházban milyen traumák érik, vagy egy méhen belül elhalt ikertestvér milyen megrázkódtatás okoz az életben maradt testvérnek. …És felnőttként csodálkozunk, hogy nem bízunk senkiben, mert úgyis elhagy, becsap, stb. Teóriákat gyártunk, melyek vagy helyesek, vagy nem. Ám a valós ok, csak ritkán kerül a felszínre.
Ám ez a módszer nem csak az egyén rendszerével foglalkozik. Képet adhat a pályaválasztás, munkahelyváltás előtti döntés meghozatalában ugyanúgy, mint egy gazdasági társaság működésével kapcsolatos döntések előkészítéséhez. Sőt, használják film és színházi rendezők… és még sok mindenki más is.
Igen képet ad, és nem old meg mindent. Segít, de nekem is tenni kell dolgokat a teljes siker érdekében, hiszen ha kapok egy képet, példának okáért arra, hogy miért szenvedek a kishitűségemtől, vagy önbizalomhiánytól, esetleg nem értem, hogy időről időre miért ismétlődnek meg bizonyos élethelyzetek, akkor el tudok indulni, tudok változtatni az irányon annak alapján amit eddig nem láttam, s nem tudtam.
Amióta tanulom módszert rengeteg dolgot láttam, s éltem át (miközben állítom egy év alatt legalább tíz évet haladtam előre a korábbi tempómhoz képest.), melytől hihetetlen sokat kaptam. Olyan embereket ismertem meg, a módszere tanulása közben, akik hatalmas szívvel összejönnek időről időre és önzetlenül segítenek egymásnak. Amikor meghallják, hogy valaki drogfüggő, vagy abortusza volt, vagy bármilyen olyan problémával küzd, amiben segíteni kell, előítélet nélkül teszik ezt, őszintén, tiszta szívből. Gyakran jönnek a csoportba olyanok, akik még nem voltak ilyen helyen. Mi van velük? A nap végén azt mondják, hogy megérte eljönni, és olyan dolgokat kaptak, melyek ma nem teremnek minden fán. Olyan dolgokat, melyeket szavakba önteni egyrészt lehetetlen, másrészt felesleges.
Érezni kell, hogy itt elfogad mindenki mindenkit, beszélget a szünetekben mindenki mindenkivel, önzetlenül örülünk egymás sikereinek… és a nap végén rossz kilépni az ajtón, a valós világba, és visszazökkenni abba a létbe, amiben nap, mint nap élünk. Időhúzásként mosogatunk, pakolunk, de csakhamar elfogy minden munka, és hazamegyünk, ismét gazdagabban, azzal az érzéssel, hogy ma is tettem valamit, valami jót, és ez csodálatos érzés.