A diktátor síron túli önéletrajza

MEGHÍVÓ

A TERRORHÁZA MÚZEUM ÉS A ROMÁN KULTURÁLIS INTÉZET TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT A – SZEMBESÍTÉS – ROMÁNIA ROMÁN SZEMMEL FILMSOROZATRA,MELYNEK KERETÉBEN BEMUTATJUK ANDREI UJICA: NICOLAE CEAUSESCU ŐNÉLETRAJZA C. alkotást.

Szinopszis

„Végső soron a diktátor nem egyéb, mint olyan művész, akinek a gyakorlatban is lehetősége van rá,hogy teljes mértékben kiélje az önzését. Az csak esztétikai kérdés, hogy Baudelaire vagy Bolintineanu; XIV. Lajos vagy Nicolae Ceausescu válik belőle.” (Andrei Ujica)

Rövid tartalom: A rögtönítélő bíróság halálra ítéli Nicolae Ceausescut. A Conducator a tárgyalás alatt végiggondolja azt a huszonnégy évet, amelyet a hatalmon töltött. Nem egy hagyományos dokumentumfilm, annak tény – és valóságfeltáró értelmében,hiszen a képkockák, hatalmának százötezer százhúsz napján ,az általa készítetett filmkockákból állították össze, aminek köze sincs az akkori román valósághoz. Sokkal inkább azzal az idealizált állom világgal áll kapcsolatban amit a Conducator látni és látatni kívánt magáról.

Aki, akárcsak jómagam, átélte azt a bizonyos százötezer százhúsz órát a Kárpátok Géniuszának hatalma alatt, és láthatta a közelmúltat idéző képsorokat, valószínűleg nem közömbösen eszmélt vissza a mába. Az a tény, hogy a dokumentumfilm készítője, Andrej Ujica temesvári, számomra nagyon is sokatmondó. ( Megtudtuk hogy 1981 – ban az NSZK-ba disszidált és ott – Heidelbergben – folytatta irodalomtörténeti és filmes tanulmányait.)
A hatvanas évektől Temesvár és a Bánát egy olyan szellemi elszigetelődést képviselt, ami nem csak Romániában, de talán az egész Európában egyedülálló. Egy bánáti neveltetésű magyart, románt, svábot vagy szerbet, mentalítását tekintve bármikor felismerhetem emberségéről, toleranciájáról, és nem utolsó sorban empátiájáról. Lásd az 1989- s román forradalmat. Ha Erdély vagy Románia bármelyik városában robbant volna ki, bajosan hiszem, hogy más nemzetiségű polgár – tömegekről nem is beszélve – kiállt volna Tőkés László mellett. ( csak mint érdekességet jegyzem meg: a bánáti román írót Ioan Slacviciot, született Világoson 1848-ban,1919 –ben bebörtönzik,mivel megkérdőjelezi Erdély román megszállásának jogosultságát.)
A sovinizmustól, Kelet-Európa egyik szöglete sem mentes. A román sovinizmus, kommunista gyökereken érlelődött, és ezért kétélű. Ha mint nem román nemzetiségű ,felszólaltál a nemzetiséged oldalról ért diszkriminatívnak vélt lépések ellen, rögtön sovinisztaként lettél megbélyegezve. Ellenben, a kommunista nemzetköziség jegyében – mint kisebbség – bizonyos értelemben védelmet is élvezhettél. Azaz nyíltan nemzetiségi alapon nem érhetett támadás. Az már más 1989 után, mind ez felszabadult és a marosvásárhelyiek 1990 márciusában meg is itták a levét ( szegény, azóta eltávozott Sütő András, egy szemével fizetett.)Itt, három hónappal azelőtt, Tőkés László mellett a románok, biztos nem álltak volna ki. Ezért különös soknemzetiségű sziget a Bánát. Ha egy képzeletbeli skálán a sovinizmust egytől tízig mérhetnénk,azt hiszem a Bánátban e mutató legfeljebb a nulla és az egyes között lavírozna. A fenti gondolatok is a Ceasescu diktatúra hordalékai. Mint azok a feltevéseim, amelyek a látott film kapcsán merültek fel bennem. Láthattuk a Conducatort és a feleségét (az isteni Elenát), mint nyugat-európai egyetemek hosszú sora, disz doktorrá avatják ( a svédek is,csak nem adtak Nobel díjat, pedig már csak az hiányzott),államfők és uralkodók hatalmas királyi pompával fogadják. Ezt tette az „igazságos” Nyugat, miközben a hátországban milliók sinylődtek. Kiváncsi volnék:kik voltak ,akik a díszdoktorságokat javasolták és megszavazták. Húsz év távlatából, nem ártana nekik is bemutatni ezt a filmet! Nem biztos, hogy ugyanazokat az érzelmeket váltaná ki belőlük ,mint belőlem.

Bp.2011.01.01