"a gajdesz felé"

A napokban került hozzám Cirill Kabin Csaba nemrég megjelent kötete, melynek már a címe is figyelemfelkeltő: „a gajdesz felé”. A Litera-Túra Művészeti Magazinnál készített szerkesztői posztjai és néhány verse alapján izgalmas tartalomra számítottam.
Amikor kezembe vettem, végigfutott rajtam, hogy éppen ilyen egy könyvvel való ígéretes első találkozás: jó végigsimítani rajta, tekintetemet is vonzza, közelembe férkőzik. Tetszetős keménytáblás, színes borító, egyszerű feliratok, selymes tapintású lapok, kellemes érzés csak lapozgatni is. A – hol egyszerűen, hol rendhagyó módon tördelt – versek hívogatnak, kínálgatják magukat.

Kíváncsiságtól hajtva hozzá is kezdtem az olvasáshoz, majd azon kaptam magam, hogy nem tudom letenni. Csaba versei olyan csatornát nyitottak meg bennem, amelyhez eddig nem volt kulcsom. Ennyire modern szabadversekkel képtelen voltam megbarátkozni, mivel főként kötött formákat írok, vagy ha mégis szabadon, akkor központozással, és legtöbbször engedek a rímek csábításának is.
Fordulóponthoz érkeztem.

Három részletben olvastam el százkilencvenhat oldal időutazását. Együtt haladtam a Szerzővel, aki megmutatta magát, betekinthettem intim szférájába, közben megjártam vele a pokol bugyrait és igen, könnyeztem is. Életről mesél kendőzetlenül, őszintén, a sors csapdáiról, útvesztőiről, vívódásokról, emberfeletti küzdelmekről, kapcsolatokról, ám nemcsak ilyen szemszögből mutatja meg belső világát, hanem megjelenik a tisztelet, szeretet, ragaszkodás, és nagy költők szellemisége, gondolatai is visszaköszönnek. Megkapó a szüleihez való viszonyulás, kötődés – ilyen témájú versek is vannak a kötetben, amolyan „szem nem marad szárazon” írások.

„apám nem ígért könnyű álmot
anyám nem hozott zavarba égi kékítővel
mi csak szerettük egymást –
szegények puha kenyere” (C.K. Csaba: annyimint)

Belső utazások szavakba öntve, gyakran alakzatokba formázva. A különleges, összetett szóképek megállítanak, tükröt tartanak, melybe maga a Szerző is belenéz, és másokat is erre ösztönöz. Olyan versek vannak a kötetben, amelyek arra késztetnek, hogy elgondolkodjunk az élet dolgain, igazságon, igazságtalanságon, tanulságokat vonjunk le, nyitott szemmel járjunk, értékeljük a körülöttünk lévő világot, tegyünk érte és önmagunkért, ameddig lehet.
Hoztam ízelítőt Csaba kötetéből. Nem volt könnyű a választás, mert sok kedvencem van.

?

polgár-harc

kibúvót keresek terepszínű vágyaim
beteljesüléséért vívott
verdeséseim alól
kiszikkadtan ismétlődő
mosolyoktól vészes
krétafehér ájulat
minden egyes újabb nap
kötelességeim tudata szipolyozza
éjszakánként tomboló
telizsebes álmaimat
mit mondhatnék neked
méltóságteljes hajbókolással
vesztettem el saját magamat
civódva raktam rendet
végemet követelő gondolataim között
skizofrén létezéssel kárpótolom magam
eldobott emberiességemért
s tán két személyi számmal
valóságosabban szerepelhetnék
és egyikből a másikba
fájdalmas átvedléssel vajúdva
vezekelnék örökös bűnömért
saját magamnak

emlékjárás

ölbe vett és lágyan megsimogatta arcomat
hideg keze nyirkos dohányraktárt idézett
kánikula volt krumpliszedés ideje

testmeleg ruhák rétszagú redői közt
csöndben fogalmaztam egy újabb levelet
jeles rendűt fizetésemelést hozót

rakjál le járni tanulok futni akarok
súgtam üvöltve bizalmaskodón kéjesen
nekivörösödve erőlködés nélkül

egymásra hányt szavak maradtak csak
kifejezéstelen arc egy pocsolyában
a párna gyűrődéseit őrző puffatag karikatúra

amíg

amíg szemedben
magamat látom
szerelmet őrizgetve
amíg számíthatunk
kései csodánk életre kelésére
amíg a gyönyör és vágy
csöppjeiből
lettünk hármas bástya-erődítménnyé
amíg megharcoltuk
milyen okítás-segítés nélkül felnevelni
a bizalom frázisából erőnk lett
előttünk sok nehézség
tudjuk
merülünk a továbbmerészkedés
mélyvízébe
búvárfelszerelés nélkül
ketten

„a jövő idő merénylete”*

a jövő idő
amikor már csak
a múlt lesz a jelen
itt mászkál
a kertek alatt
időtlen arccal
néha benéz az ablakon
néha csak az árnyát látom
a lámpafényes esti utcán
néha a sparheltnél dugja ki fejét
a kéménylyukból
ilyenkor mellkasomat is szorongatja és
szívszélhűdést csempész a tévéműsorba
a bemondó merényleteket emleget
távolt közelre hesseget
mi pedig csak ülünk a hokedliken
egymás mellett
mindjárt vacsoraidő
teszünk még egy hasábot a tűzre
és várjuk a jövőt

[* Részlet az Európa Kiadó zenekar ugyanezen című dalából,
szövegíró: Menyhárt Jenő.]

Horák Andrea Kankalin