A halálcsillag

Vajon melyik lehet a „halálcsillag”? Ez a kérdés kezdett motoszkálni fejemben, az egyik szép nyári éjszakán, miközben a csillagok ezreit figyeltem, és arra vártam, hogy megpillantsam azt a hullócsillagot, amelyik majd teljesíti valamelyik kívánságomat.
Feltételezem, azzal mindenki tisztában van, hogy a hulló csillagok nem halált hoznak, hanem az ember leglehetetlenebb kívánságait váltják valóra, ha sikerül időzíteni óhaját, a megfelelő csillag letűnésével. Ez bizonyított tény, aki nem hiszi próbálja ki!
Én is épp azon szorgoskodtam, kényelmesen hanyatt fekve, hogy ezt kipróbáljam, amikor eszembe jutott a halált hozó csillag elmélete. Ettől egyből és hirtelen a csillagok mögé szálltak gondolataim, és megpróbáltam infravörösen érzékelni a világot, gondolván, hátha meglátom ezt a fajta csillagot,(a Nobel díj kecsegtetett) mert ez csak így érzékelhető.
Mivel infravörösben figyeltem tovább, nem vettem észre azt a hullócsillagot, amelyiket kellett volna, így aztán természetesen nem teljesült a kívánságom.( azért a hulló csillagos mese, nem mese)
Emiatt nem is bánkódtam, inkább örültem annak, hogy így vagy úgy, de még látok valamit, és nem telt el az a huszonhat millió év, amikor megjelenik egy fénytelen csillag, halált osztogatni.
A „halálos” elmélet szerint ugyanis ekkora periódusonként jelenik meg, és ilyenkor tömegesen kihalnak a földi élőlények.
Az egész azzal kezdődött, (valamikor a nyolcvanas években) hogy két búvára a természetnek, név szerint David Raup és Jack Sepkoski megjelentetett egy tanulmányt, amelyben ezt a jelenséget bizonyítja, csak úgy mellékesen megjegyezve, hogy a ciklus oka nem földi eredetű.
Egyéb se kellett a csillagászoknak, úgy elkezdtek kukucskálni mindenfelé a világűrbe, hogy majdnem összeütközött a tekintetük, ami nem csoda, mert egyetlen halált hozó csillagba se ütközött, de ennek ellenére, úgy kínosan ahogy lehetett, szültek egy elméletet.
Eszerint a Nap kettős csillag, van neki egy testvérkéje, ez nem kerti, hanem barna törpe, úgy másfél fényévnyire laknak egymástól, és elég ritkán találkoznak, pontosan huszonhat millió évente egyszer. (Legújabb bizonyítékok szerint huszonhét, ilyen pontatlanságok miatt nem sikerült mindeddig, egy kis világvégét összehozni senkinek.)
De amikor találkoznak, olyan rumlit csapnak, hogy mi földi lények, vagy nem tudunk tőle aludni, vagy elalszunk örökre.
A kis tesó Nemesis,(így nevezték el a barna törpécskét) amikor közeledik a bátyjához át kell haladjon az Oort-felhőn, ami egy megszámlálhatatlan mennyiségű jégtömbből álló hatalmas gömbburok a Naprendszer körül. Amikor ebbe belép, olyan gravitációs zavart kelt, hogy ettől óriás tömbök szakadnak ki, üstökössé válnak, és mindent lebombáznak, ami csak útjukba kerül.
Mivel a mi golyócskánk eléggé útba van, ilyenkor( huszonhat, vagy hét millió évente) olyan sok üstököst kap a púpjára, hogy teljesen megváltozik rajta az éghajlat, ami aztán az élőlények tömeges halálához vezet.
Volt valamikor, hogy a meteorit eső miatt teljes sötétségbe borult a Föld sok-sok évig, minek következtében pusztultak ki a dinók, és csak fekete gyerekek születtek.
Olyan is volt, hogy a meteorit eső után záporeső esett, de olyan sokáig, hogy özönvíz lett belőle, ebbe aztán belefulladtak emberek és állatok, csak az maradt meg, aki bárkát épített magának, és talán néhány viking, aki épp bárkában ringatta magát a tengeren.
Sorolhatnám a rettenetes példákat, de nem teszem, nehogy valaki berezeljen miattuk hiába, mert ezt a halálcsillagot még emberfia nem látta(hála Istennek!), sőt még a NASA-nak a WISE(OKOS) teleszkópja se bírta felfedezni, ami nagy szó! Hisz állítólag ez olyan árgus szemekkel van felszerelve, hogy azt is észreveszi, ha valaki akarja, amikor az ember hancúrozni kezd a hálószobában, pedig egy ember sokkalta kisebb mint egy barna törpe, és ráadásul legtöbbször a paplant is magára húzza.
Igaz, felfedeztek vele néhány ilyen törpét, de ezek közül a legközelebbiek is legalább húsz fényévnyire vannak a Naptól, és pozíciójuk nem támassza alá a halált hozó csillaggal kapcsolatos elméletet.
Az elmélet híveit azonban ez nem aggasztja, mert abban reménykednek, hogy a teleszkópok újabb generációja felfedezi majd a Napocskánk kistestvérét, a pusztulást hozó halálcsillagot.
Én meg abban reménykedek, hogy ezután is csak kerti törpéket fogok nézegetni, hulló csillagoknak mondom el kívánságaimat, és sosem ismerem meg a Napnak egyetlen testvérét sem.
Az is bizonyított tény, hogy a remény hal meg utoljára, most már csak az a nagy kérdés, kinek a reménye bírja tovább hajasan.