A kultúra halálára

(Nekrológ)

A huszonegyedik század első évtizedében a magyar kultúra meghalt, halott. Még néhány helyen és néhány tucatnyian folytatnak utóvédharcokat, de e csatározásoknak a végkimenetele nem lehet kétséges.
Számtalan ingyenes rendezvény bizonyítja, hogy az embereket csak a nagy felhajtással járó, populista rendezvények érdeklik. Legyen ugrálóvár és sör, legyen ott egy-két celeb vagy „megasztárocska”, olcsón kábítsák az embereket, így kellően demagóg módon lehet majd a szavazataikra spekulálni, nem is kell, hogy értsék döntéseik súlyát. Nincs is rájuk szükség, hiszen csak közönséges, felesleges javakat fogyasztó gépek.
Legutóbb egy kisváros olyan rendezvényén vettem részt, amelyen igazán igényesen válogatott versek és zeneszámok hangzottak el, gyakorlatilag nézők nélkül. Ebben a kisvárosban öt általános és három középiskola működik , összesen közel száz magyar nyelv és irodalom szakos tanár , közel ötven valamilyen művészeti szakos tanár dolgozik. A nyolc iskolában közel hatszáz tanár tölti a napjait. 12 és 18 év közötti diákok száma közel kettőezer. Tudom, hogy a szervezők minden intézménybe juttattak el plakátokat és meghívókat. Ennek ellenére egyetlenegy tanár sem érezte úgy, hogy neki esetleg meg kellene hallgatni ezt az előadást, vagy esetleg néhány diákot el kellene hozni, pótlandó az élő irodalomtanítás hiányosságait. Sokkal egyszerűbb lediktálni az érettségi tételeket és azt szó szerint számon kérni. Megmondani, hogy „mit gondolt” a szerző, és hogy mit kell gondolni. Nem, gondolkozni önállóan … azt nem !
Szóval szűk családi körben zajlanak a kulturális események, s sajnos máshol is, más településeken is ilyen, vagy hasonló a helyzet, hasonlóak a tapasztalatok.
Nem vitatva a Szépművészeti Múzeum és más jelentős állami és/vagy központi intézményekre fordított milliárdok szükségességét és azt a szerepet amit be kell töltenie a magas kultúra közvetítésében, a magyar kultúra jövője mégis csak itt ezeken a rendezvényeken, a végeken dől el, dőlt el.
Ennek az érdektelenségnek természetesen mint minden más komoly problémának az oka a magyarországi ( de a világban tapasztalható) oktatási rendszer(ek) elmúlt hatvan évben spirálisan süllyedő színvonala.
A tömegoktatás, hasonlóan mint a tömegtermelés silány minőséget szül. Ezzel a silány minőséggel kellene Magyarországnak megfelelni a huszonegyedik századi kihívásoknak.
Szomorúan kell megállapítanom: nem fog sikerülni.
Nem fog sikerülni, mert nem sikerülhet.
Félművelt, írni, olvasni alig tudó a diplomagyárakból elemi iskolai tudásszinttel kikerülő emberekkel, különösen tanárokkal és tanítókkal nem sikerülhet.
Számtalan cikk és tanulmány foglalkozik a problémával. Számos éjszakai vitaműsort láttam, amelyben a témával foglakozó szaktekintélyek megállapították, hogy a helyzet katasztrofális.
Számos egyetem rektorát hallottam panaszkodni, a felvett hallgatók sajnálatosan alacsony szintű előképzettségéről. Lassan oda jutunk, hogy egyetemeken, főiskolákon írni , olvasni szöveget értelmezni tanítanak embereket. Azt, hogy frissen érettségizett hallgatók nem hallottak a Hold gravitációjáról és hogy nem tudják mikor volt a II. világháború már szinte nem is érdekes, ezen már meg sem lepődünk. S persze ők sem. Jót vihognak rajta, vállalják arcukat, hiszen úgysem számít. Ez sem számít.
Érdektelenség, igénytelenség, elbutított tömegek.
A tömegek szándékos butítása folyik nap mint nap az iskolában. Az elmúlt két-három évtizedben devalválták a kétkezi szakma tanulást. Devalválták az érettségit, és devalválják most a diplomát, aztán a több diplomát és sajnos hasonlóan devalválódni látszanak a tudományos fokozatok, a PhD és Dr. címek. Meghal a kultúra és meghal a tudomány is.
A középiskolába tolják azokat a tömegeket, akiknek nincs szüksége többre, mint hogy alapszinten megtanuljanak írni, olvasni, számolni. Tizennyolc éves korukig kötelezően az iskolában töltik az időt. Nem tanulnak, csak eltöltik az idejüket és elköltenek horribilis költségvetési forrásokat. Egy USA-ban végzett kutatás eredménye bizonyítja, hogy a tanítás minősége nem az eltöltött idő és ráfordított pénz , hanem a tanár képességének, képzettségének, motiváltságának függvénye. S ezt bizony mindannyian tudjuk, akik valaha valamilyen kapcsolatba kerültünk iskolával. Márpedig ez szinte mindenkivel megtörténik élete során. A politikusok persze azt mondják: sokkal jobb, ha az iskolában ül és nem az utcán lődörög, nem kezd lázadozni, nem okoz problémát. A munkanélküliségi ráta is jobban mutat, hiszen százezer szám ülnek az iskolában olyan emberek a katedra mindkét oldalán akiknek semmi keresnivalójuk nincsen ott. A mennyiségi szemléletről át kellene térni a minőségi szemléletre. Persze sokkal egyszerűbb mennyiségi mutatókat elemezgetni, arra hivatkozni, hogy ma már mindenki aki eltölt tizenkét évet a közoktatásban bekerül a felsőoktatásba, hiszen semmiféle minőségi szűrés nem működik.
Ez persze meglehetősen rövidtávú és káros gondolkodás volt eddig, és ha így marad, káros lesz a jövőben is, a jövőnkre is.
Most öljük meg éppen a jövőnket, mert a kultúra iránti igény és a kultúra már halott!