Mahés Praszád Varma, aka Mahárisi Mahés Jógi (1918-2008) arról volt híres, hogy egy időben a Beatles zenekar tagjai szívesen fényképeztették magukat vele – mindig a guru állt középen, földig érő szakállal és hófehér hálóingben, virágfüzérei között boldogan mosolyogva – amikor éppen nem mosolygott, akkor hangosan nevetett; az angol sajtó csak így emlegette: a vigyorgó guru.
Először csak Ringót nem sikerült megtéríteni, aztán a többi gombafejű is talált magának új vesszőparipákat – illetve ekkor már lobogó, hosszú sörényt viseltek, de a varázsgombák iránti érdeklődésük nem csökkent továbbra sem.
Indiában a Mahárisi nagy sztár volt a Beatles nélkül is, például csak ő hajthatott végig az autójával a risikési függőhídon – de mindig büszke volt arra, hogy egyetlen Rolls Royce-al beéri – míg a nagy rivális Bhagván-Rádzsnis-Osho a kerek százra hajtott, csak közben becsődölt a vállalkozás.
Más különbségek is voltak a két spirituális nagyság között. Mahárisi elismerte, hogy a transzcendentális meditáció tanításait nem a kisujjából szopta, hanem igenis egy hiteles gurutól tanult. A hiteles guru Brahmánanda Szaraszvati Szvámi volt, a himálajai Dzsjótirmath sankarácsárjája, hevenyészett fordításban a nagy kozmikus világlélek öröme, az örökké mozgásban levő folyó (vagy a bölcsesség istennője), az érzékek ura, a havas helyeken található fénykolostor kegyes tanítómestere. A hosszúnevű szvámié az érdem, hogy Mahárisi megosztotta velünk azokat a védikus tanításokat, amelyekről mindenki tud Indiában, a Védák kivételével:
– te vagy az Isten
– az energiák, az intelligencia és a boldogság kimeríthetetlen tárháza vagy
– a korlátlan lehetőségeket a meditáció szabadítja fel
– a meditáció nem a remeték kiváltsága
– az a legfontosabb, hogy mindenki boldog legyen
– napi kétszeri TM a belső béke és a világbéke záloga
És amiről manapság egyre kevesebbet beszélnek, az TM gyakorlói ösztönösen és természetesen fölemelkednek a levegőbe, ahol is a magát a legolcsóbbnak hirdető Ryanair konkurensei. Csak a megrögzött szkeptikusok és egyéb démonikus gondolkodású emberek állítják, hogy a lótuszülő szádhaka helyből felugrik, amilyen magasra csak képes, aztán visszahuppan a földre.
Fénykorában a Mahárisi többször is körülutazta a világot, több, mint öt millió tanítványa adta kézről-kézre, az utánpótlásról 40,000 TM oktató gondoskodott, Mahárisi személyesen alapította meg az oktatási központok, egyetemek és főiskolák ezreit – ami nem is olyan sok, csak be kell pillantani a számok mögé. Igaz, nem a Mahárisi színeiben, de magam is átéltem számos alapítást: központok, ásramok, jóga-stúdiók, akadémiák nyíltan és zárultak be örökre, rekordsebességgel, és jelenleg az összes közül egy, ha működik – azt is csak az imádság tartja egyben.
Szekták, mozgalmak, szellemi társulások feltűnnek és eltűnnek, de a Mahárisi-effektus megmarad. Lehet, hogy nem egészen az eredeti formájában.
A kiindulópont az, hogy a finom anyagú gondolat képes megváltoztatni a durva anyag struktúráját és/vagy működését. Ez bizonyos mértékben így is van, mert ha egy mérnök nem gondolja végig, hogyan is kell hidat építeni, akkor még mindig bőrtömlőn vagy lélekvesztőn kelünk át a folyón. A keleti bölcsesség nagyjai azonban nem állhatnak meg ezen a ponton, és a japán Maseru Emoto „professzorra” mutogatnak, aki megtöltött közönséges csapvízzel egy csomó poharat, aztán különféle címkéket ragasztgatott rájuk: szeretet – gyűlölet – közöny – vér és becsület… Igen, a vízmolekulák elolvasták a címkéket, és annak megfelelően rendeződtek. Néha ki is kristályosultak, attól függően, hogy melyik tudományos szaklap került a kezünkbe.
Mahárisi hívei természetesen nem a békés vizekkel, hanem a cseppet sem békés emberekkel kísérleteztek. 1993-ban John Hagelin fizikus bejelentette, hogy a legszélesebb nyilvánosság előtt fogva demonstrálni az úgynevezett Mahárisi-effektust. 4,000 önkéntes gyűlt össze Washington D.C.-ben, akik azt a feladatot kapták, hogy az erőszakos bűncselekmények visszaszorítása érdekében meditáljanak. A meditáció rendben lezajlott, és mindenki azt remélte, hogy ezentúl nehézfiúk helyett csupa ibolyacsokros és nefelejcskoszorús angyalka szaladgál majd Amerika nagyvárosaiban – mert a Mahárisi-effektus nem tévedhet.
Egy év múlva összehasonlították a bűnügyi statisztikákat, és láss csodát, az erőszakos cselekmények száma alig 10 %-kal emelkedett.
Persze azt lehet mondani, hogy a Mahárisi mégis csak tudott valamit, például kilencven éves korában teljesen spontán megértette, hogy a földi élete a végéhez közeledik. Lemondta valamennyi programját, magányba vonult, letette a hallgatási fogadalmat, és három hét múlva elérte az élet legfelsőbb célját, ami nem más, mint a tökéletes semmi, vagyis a nirvána.
Csalódott hívei (elég sokan voltak) egyetlen kézlegyintéssel intézték el a gyászhírt: Veririchi Lotsamoney Yogi Bear is dead. Szintén hevenyészett fordításban. Meghalt naggyongazdag sokalóvé Maci Laci.
RIP, és külön köszönet az effektusért.