Miért hisszük azt, hogy a múltat eltemethetjük és tiszta lappal kezdhetünk új életet? Az akaratunk győzhet és ha kegyetlen erőfeszítéssel is, de talán elérhetjük azt, hogy nem gondolunk a "volt"-ra és csak előre nézünk. Aztán egy esti szellő megsimogatja az arcunkat és felidézi azt a sétát amikor a kezét fogva jártunk, egy nyíló orgona azt a májust mikor együtt "loptuk" a virágot, egy szem őszibarack visszahozza a "képet" amikor ajkán csurrant meg a gyümölcs leve és nevetve töröltük le róla, az orjaleves az asztalon mihez ma is önkéntelenül odakészítjük az "erőst" mert ő úgy szerette, egy Radnóti kötetben egy ottfelejtett papírfecni, mit könyvjelzőnek használt, mind-mind őt idézi fel és hozza vissza, még ha csak pillanatokra is. Egy dal felzsong valahol, lehet nem is a fülünkben, sokkal inkább sejtjeinkben és érezzük, hogy hozzásimulva ringat a képzelet és áttáncolunk az időn, vissza egy lágy keringőbe. Egy illat az utcán őt idézi és riadtan nézel szét hol van. Őt keresed de nincs sehol.
Vele csak szép és jó történt? Nem. De az idő az emlékekről lehántja a rosszat, a fájót. Ezért nem harcolhatnak soha az élők a halottakkal, esélytelenek.
Küzdünk az emlékeinkkel? Menekülünk előlük? Legyőzhetjük őket? El tudunk bújni előlük?
Nem.
És nem is akarunk.
3 hozzászólás
Kedves Imre! Az emlékek elől tényleg nem lehet elbújni, azok kísérnek minket, akár jók, akár rosszak! Az idő gyakran megszépíti az emlékeket. Gyakran – mondom, de nem minden esetben, én így tapasztalom. Vannak esetek, amikor egyre rosszabb. Kedves halottaink emlékeivel persze más a helyzet! Üdv: én
Az emlékek megszépülnek általában. De vannak olyanok amiket teherként cipelünk tovább.
üdv
– i –
Kedves ermi-enigma! A múlt mi vagyunk. Lehet, hogy ez közhelly, de attól lettünk azok akik vagyunk. Üdv Scherika