A nyelvről, nyelves pusziról és egyebekről

Amikor olvastam, hogy valójában léteznek szőrös nyelvű emberek, meglepődtem egy pillantásra, mert mindeddig azt gondoltam, hogy ez csak amolyan szólás-mondás, ezért azonnal elhatároztam körülnézek egy kicsit, hadd lássuk ki az, aki a nyelvét is kell borotválja.
Nagyon sokat nem kellett nézelődjek, mert egy-két gombnyomás és máris ott volt előttem a lingua pilosa alias szőrös nyelv, amiről kiderült, hogy egy betegség nem pedig egy újonnan felfedezett embercsoport.

Mivel a betegségekkel nem vagyok jó viszonyban és nem is szeretek róluk beszélni, máris félbehagytam volna a felfedező túrát, ha ne lett volna ott a nyelv, amibe úgy beleakadt egy gondolatom, hogy gondolkodni kezdtem, méghozzá a fejemmel.
Minél többet gondolkodtam, annál több gondolat gyűlt össze és mikor láttam, hogy ennek fele se tréfa, mert ezek nem férnek el bennem, elhatároztam, hogy kiürítek belőlük, hiszen nem egészséges, ha az ember magába szorítja azt, ami kifelé kívánkozik.

Azt, gondolom mindenki tudja, hogy mi a nyelv mint testrész és milyen fontos szerepe van az ízek és zamatok érzékelésében, a falatok képzésében, nyelésben, stb.(Itt csak testrészként betöltött szerepéről beszélek, férfias gondolkodással és nem mint az emberi kommunikáció eszközéről locsogok, azt ráhagyom arra aki ért hozzá.) Arról se fecsegek, amit mindenki tanult biológiából a nyelvről, vagy legalábbis tanították neki, hanem arról amit nem tanítottak és nem tanítanak, mert kényes a téma mind a mai napig, sokak számára.

Kezdeném talán a felfedezések korától, azaz a serdülőkortól, amikor az első nyelves puszi után felfedezi az ember nyelvének egy addig nem ismert felhasználási területét. Addig is tudott egyet s mást csinálni vele, hiszen használta ha fagyit nyalt, vagy csúfolódott, de ezek távolról sem váltottak ki olyan kellemes bizsergést, mint amikor nyelvével egy másik nyelvet érintett.
Egy ideig ezzel be is éri és gyakorolja hűségesen, közben utánanéz egy kicsit, hogy miért is esik olyan jól a nyelvek érintkezése csókolózás közben.

Lehet nem sok mindent hámoz ki a tudományos magyarázatokból, mert ezek úgy vannak megírva, hogy csak a szakember értse meg, de szemébe ötlik, hogy a nyelv tele van ízlelő bimbókkal. Az ízlelés, no meg a bimbók azonnal felkeltik érdeklődését és eldönti, hogy a legközelebb a caliculi gustatorii-kal(ez az ízlelőbimbók tudományos neve) megpróbál másfajta bimbókat is megkóstolni. Ez lehet nem mindig sikerül első próbálkozásra, de aki nem adja fel könnyen, annak előbb vagy utóbb sikerül félrehárítani az akadályokat.
És miután a melltartó is a földre hullt, úgy érzi nem csoda, ha ezek a pillanatok még a bölcs Salamont is arra késztették, hogy így szóljon az Énekek Énekében: „Ez a te termeted hasonló a pálmafához és a te emlőid a szőlőgerézdekhez. Azt mondanám felhágok a pálmafára, megfogom annak ágait:és lesznek a te emlőid, mint a szőlőnek gerézdei és a te orrodnak illatja, mint az almának”.

Igaz, a modern gyerek nem gondol ilyen hasonlatokra, mert kevesen járnak szőlősben és nem látják a tőkén logó gerezdeket, de megkóstolni azért megkóstolná, mert nem tiltott gyümölcs a szőlő, sőt az alma se az már!
Ízlelgetés közben aztán rájön, hogy a mellbimbó sokkal jobban ízlik, mint az ízlelőbimbó és abba nem hagyná egy világért sem, főleg ha észreveszi, hogy amannak is tetszik ez a bimbós érintkezés.
De végül is valamilyen okból csak véget kell vetni és amikor a vér eloszlik onnan ahova betódult és visszatér a normális útvonalára, akkor jelentkeznek az első fejfájások. Ha az a feje fájna amelyik a nyakán van, nem is lenne annyira kellemetlen, mert bekap egy pasztillát és a reklám szerint máris elröppent a fájdalom, mint a pintyőke. De sajna ilyen esetekben nem az fájdul meg, hanem a másik és erre a fájdalomra csak kétféle gyógyírt lehet találni, de ezt nem reklámozza senki.
Az egyik a jeges borogatás, ami nem igazán kellemes. A másik meg az, hogy könnyít magán az ember és a plafonig ugrassza leendő gyerekei millióit, ha sikerül neki elcsámborogni egy dugottabb zugba, mert ugyebár kevesen engedhetik meg maguknak a nyilvánosságot, mint Diogenész hajdanán. Ez utóbbi gyógymód inkább kellemes, mint kellemetlen és hatásáért bárki garantál aki kipróbálta!
Igaz, ellentmond egyes egyházak tanításainak, de úgyse mindig azt tesszük amire tanítanak és nem mindig arra tanítanak, amire kéne, sőt úgy is mondhatnám rengeteg a borivó atyafi, de mindegyikből csak víz távozik, ráadásul nem is ivóvíz! Ezért nem hinném, hogy egy ilyen fájdalom csillapításért a pokolra jutna valaki.

Megkönnyebbülve hát a kellemetlen érzéstől, ismét kellemesebb gondolatok kezdik foglalkoztatni az embert és újra a nyelvét kezdi vizsgálgatni, gondolván hátha felfedezi e szervének még valamilyen funkcióját.
És nem téved, mert amikor a nyelvcsúcsról, azaz az apex linguae-ról gyűjti az információt, akkor megtudja, hogy azzal hihetetlenül magas csúcsra juttathatja a partnerét.( aki a Himalája bérceire gondolt, az tévedett!)
Itt már háttér-információkra alapoz, ugyanis rájött időközben a hivatalos felvilágosítások hiányosságára és mint minden normális felvilágosult gyerek, belelapoz az apja féltve őrzött tudományos lapgyűjteményébe.

Innen okulva, csiklandozni kezdi a fantáziáját az ami csiklandós és megtudja, hogy legtöbb esetben adni jobb, mint kapni, ezért aki szemfüles, véletlenül se téveszti szem elől ezt a lehetőséget. Mert aki előrelátó, az mindig tartalékol egy B tervet is, ha netán az A csődöt mondana, hisz bizonyára lesznek majd esetek, amikor jól jön bármilyen kis segítség, ha például meredekebb ösvény vezet ahhoz a csúcshoz, ahova a zászlója nyelét szeretné bekalapálni.

Hiszen végül is, ha jól meggondoljuk a csúcsok elérése az egyik legfontosabb dolog az ember életében, mindenki oda szeretne jutni és ezért ki is használ minden lehetőséget.
Miért kellene akkor épp a nyelvcsúcsot kihagyni a játékból?
Mert azon kívül, hogy gyönyörrel vegyes örömöt lehet ezzel szerezni valakinek, én személy szerint semmi rossz mellékhatását nem látom!